A Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseiről

Van-e a földkerekségen demokratikusabb hely Romániánál? Röviden talán így foglalható össze azoknak a támadásoknak és hazugságoknak a sokasága, melyeket Ion Iliescu román államfő néhány napja a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit ostorozó nyilatkozatába zsúfolt.

Iliescu az SZNT kezdeményezését „antidemokratikusnak” és „Európa-ellenesnek” nevezte, majd közölte: mérlegelni fogják, milyen intézkedéseket kell meghozni, hogy végül ne „brutális” módszerekkel kelljen majd megakadályozniuk az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Az elnök ugyanis úgy véli: a romániai magyar kisebbség helyzete példaértékű.

Olyannyira – tehetnénk hozzá most már mi –, hogy akár a nyugat-európai kisebbségek is megérdemelnék: ők is hasonló bánásmódban részesüljenek hazájukban. Nyugaton ugyanis – Belgiumtól, Olaszországon és Spanyolországon át egészen Finnországig – a kisebbségek, a román modelltől messze elmaradva csupán autonómiával, a nyelvhasználat terén pedig a többségi nyelvhez hasonló jogokkal rendelkeznek. Itt az idő, hogy mindezen túllépve, jogaikat a román minta szerint „bővítsék”. A belgiumi németek például szüntessék meg három miniszterből álló autonóm kormányukat – hiszen bizonyára felesleges; a finnországi svédektől vegyék vissza három svéd nyelvű egyetemüket – kapjanak helyette egy felet, meg egy jó nagy ígéretet; a bozeni (Olaszország) tartományi képviselőház kapuja felett többé ne a dél-tiroliak saját zászlaja lobogjon, hanem az olasz; az apenradei (Dánia) katolikus plébánia irodájában pedig akasszanak a falra egy nagy-nagy festményt, melyen Szent Mihály főangyal éppen rátapos az ördögre, aki kezében egy német zászlót tart. Ezek az intézkedések egytől egyig a román mintát követnék.

Iliescunak persze igaza van. A pimasz, kisebbségjogokban dúskáló, követelődző erdélyi magyarok nem akarnak beilleszkedni Európába. De hát mit tegyenek? Talán tanulmányutakra kellene járniuk a Pireneusok rejtett völgyeibe, hogy az ETA kiképzőtáboraiban megtanulják, hogyan kell használni a vállról indítható rakétát, az időzített bombát, esetleg miként kell végrehajtani egy molotovkoktélos akciót? Azt talán „európaibbnak” tartanák? De példás „európai” módszerekkel tárgyalgat például az IRA is. Merényleteinek hol játszótéri gyerekek, hol vezető politikusok esnek áldozatául. Az elmúlt 35 év mérlege: több, mint 3500 halott. A szélsőségesebb, Real IRA omaghi bombarobbantása 1998-ban például 29 emberéletet követelt. Ami Iliescu szerint nyílván rendkívül „európai”. Akárcsak az 1961. jún. 11-i Feuernacht, amikor dél-tiroli aktivisták – hogy a világ figyelmét felhívják az osztrák kisebbség autonómiaigényére – több magasfeszültségű elektromos vezeték felrobbantásával egész Lombardiát sötétségbe borították. Aztán éveken át csak robbantgattak, robbantgattak. Mintha valamivel agresszívabbak lennének a Székely Nemzeti Tanácsnál... De hagyjuk Európát.

A romániai magyarság döntött: elég volt a kis lépések sehova nem vezető taktikájából. Elég a „majd”-okból. Az elmúlt 13 év alatt kivívott eredmények (nulla) kevésnek bizonyultak az elvándorlás megállításához. Arról nem is beszélve, hogy tűrhetetlen, hogy közösségük „érdekképviseletét” olyan politikusok irányítsák, akik közül többen Ceausescu kommunista rezsimjének meghatározó vezetői voltak. S ők, akik egyetlen szóval sem tiltakoztak, amikor a cipészsegédből lett diktátor Erdélyben egész falvakat romboltatott porig, ma álszentül a romániai magyarság „egységéért” nyüszítenek. De hát meddig lehet megosztatlanul hagyni egy vegyes erkölcsű társaságot?

Támadásaik célpontja, mint mindig, elsősorban természetesen Tőkés László. Az a Tőkés László, aki még soha, egyetlen alkalommal sem állt neki alkudozni, ha az igazságról volt szó. Soha, egyetlen egy alkalommal sem volt megalkuvó – ezért is gyűlölik igazán –, akár a kommunista, akár az alattomosan lopakodó liberális internacionalizmus jelentett, vagy jelent veszélyt az erdélyi magyarságra. És akiről talán azt sem túlzott merészség feltételezni, hogy olyan „törzsfőnök”, aki egy üveg whiskyért soha, semmilyen körülmények között nem adná el népe földjét. Tőkés László és társai pedig ma azt mondják: autonómia. Nekik van igazuk.

A szerző magyarországi munkatársunk