A szaúdi csapások kiszorították a lázadókat a repterekről

Szanaa |

<p>A szaúdi vezetésű légi offenzíva kiszorította a Jemen nagy részét ellenőrző síita húszi lázadókat az általuk elfoglalt repülőterekről, és elpusztította az ország még megmaradt harci gépeit - közölte vasárnap a sivatagi királyság egy magas rangú katonatisztje.</p>

Ahmed bin Haszan Aszíri dandártábornok elmondása szerint, akinek szavait az SPA szaúdi állami hírügynökség idézte, a vasárnap már negyedik napja tartó légicsapások célpontjai továbbra is a Scud rakéták, amelyeknek a legtöbb indítóállását "megsemmisítették". Előző nap azonban Aszíri arra figyelmeztetett, hogy még lehetnek rakéták a lázadók birtokában, így beszámolóját egyelőre nem lehetett más forrásból megerősíteni.

A húszik tavaly szeptemberben kezdték meg offenzívájukat a főváros, Szanaa elfoglalásával, majd házi őrizetbe helyezték Abed Rabbo Manszúr Hádi elnököt. Később átvették a kormány irányítását, és végül pár napja az ország elhagyására kényszerítették az államfőt. A szaúdi vezetéssel alakult, mintegy tíz arab országból álló koalíció csütörtökön bombázni kezdte Jemenben a húszik és szövetségeseik állásait, amely utóbbiak között a Hádi előtti elnökhöz, Ali Abdalláh Szálehhez hű erők is vannak.

A külföldre menekített Hádi szombaton Kairóban, az Arab Liga csúcsértekezletén közvetlenül Iránt vádolta a húszi lázadók támogatásával, miközben a csúcs részvevői egy közös arab katonai erő létrehozását fontolgatták, előrevetítve egy újabb regionális konfliktus lehetőségét a szunnita arab országok és a síita Irán között. Teherán és a húszik tagadják, hogy Irán fegyverzi fel a lázadókat, bár azt nem, hogy az iszlám köztársaság "humanitárius és egyéb" segítséget nyújt.

Pakisztán közölte vasárnap: azt tervezi, hogy repülőgépet küld mintegy 500 állampolgárának kimentésére a jemeni Hodeidából. Körülbelül háromezer pakisztáni él jelenleg Jemenben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?