A Scotland Yard megerősítette London védelmét

London |

<p>A manchesteri merénylet nyomán a Scotland Yard megerősítette londoni járőrtevékenységét.</p>

A londoni rendőrség kedd délután közölte azt is, hogy részletesen felülvizsgálják a brit főváros közeljövőbeni rendezvényeinek biztosítási terveit.

Ez kiterjed olyan kisebb rendezvényekre is, amelyeken eredetileg nem lett volna rendőrségi jelenlét.

A Scotland Yard - hivatalos nevén Metropolitan Police Service (Met) - közleménye szerint emellett emelt létszámú, fegyveres és fegyvertelen rendőrökből álló egységek kezdenek "megnyugtató célú, jól látható" járőrözést London kiemelt körzeteiben és olyan negyedeiben, amelyeket rendszerint tömegek látogatnak.

A Met felveszi kapcsolatot a rendezvényszervezőkkel is, ellátva őket a legkorszerűbb védelmi-biztonsági tanácsadással, annak érdekében, hogy a zenei rendezvényeket a lehető legnagyobb biztonságban lehessen megtartani.

A Scotland Yard bejelentette azt is, hogy már megkezdte a hétvégi londoni sportesemények rendőri biztosítási terveinek teljes felülvizsgálatát, különös hangsúlyt helyezve a Wembley stadionra, ahol szombaton az angol kupadöntőt játsszák.

A Met Police közölte, hogy ide az eredetileg tervezettnél több fegyveres rendőrt vezényel.

A közlemény szerint mindemellett általánosságban is erősítik a fegyveres rendőri jelenlétet Londonban, annak érdekében, hogy "a brit főváros a merénylőjelöltek számára a lehető legellenségesebb környezetté váljon".

A nagy-britanniai terrorkészültséget mindazonáltal kedd estig nem emelték magasabb szintre.

MÁR TUDJÁK, KI AZ ELKÖVETŐ

Theresa May miniszterelnök, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján elmondta: továbbra is a második legmagasabb terrorkészültségi szint érvényes Nagy-Britanniában. Hozzátette ugyanakkor, hogy belső elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC), amelynek hatáskörébe tartozik a készültségi szint módosítása a rendelkezésére álló hírszerzési adatok alapján, folyamatosan tanulmányozza a helyzetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?