A román ellenzéki liberálisok előre hozott választást akarnak

Bukarest |

<div>Victor Ponta miniszterelnök lemondása nyomán előre hozott választást akar Romániában az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL), és ezt az álláspontot fogja képviselni a Klaus Iohannis elnökkel folytatandó tárgyalásokon is.</div><div>&nbsp;</div>

Alina Gorghiu, a PNL társelnöke szerdán közölte, hogy a jelenlegi román politikai helyzetben az előre hozott választás az egyedüli jó megoldás, és a pártoknak meg kell egyezniük erről. A többi párttal tárgyalásokat kezdeményeznek, hogy mielőbb egyezség szülessen róla. Gorghiu szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a közvélemény akaratát. Úgy értékelte, hogy a kedd esti nagyszabású kormányellenes tüntetés a hanyagság, az arrogancia és a korrupció elleni állásfoglalás volt. Szerinte az állampolgárok és a civil társadalom hathatós figyelmeztetést intézett a politikusokhoz.   Romániában a jövő év őszén lennének esedékesek a parlamenti választások. Az államfő várhatóan konzultációra hívja a parlamenti pártokat, hogy egyeztessenek a Victor Ponta lemondása nyomán kialakult politikai helyzetről.    Ponta azt követően nyújtotta be lemondását, hogy kedden este 25 ezren tüntettek Bukarestben az ő lemondását is követelve Gabriel Oprea belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester távozásával együtt. A spontán tiltakozás amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők nem vállalták a felelősséget a múlt pénteki tűzvészért, amelyben 32-en vesztették életüket.    A kerületi polgármester is lemondott, Oprea pedig bejelentette, hogy személyesen nem kíván részt venni több kormányban, így akar szolidaritást vállalni Pontával.   A liberálisok azért akarnak politikai megállapodást kötni a többi párttal, mert az előre hozott választás kiírásának eljárását jelentősen leegyszerűsítené egy ilyen egyezség. Gorghiu szerint amennyiben egy ilyen megállapodás megszületne, valamennyi törvényhozó lemondana mandátumáról, és így azonnal ki lehetne írni a választást. Ellenkező esetben a román elnök csak akkor oszlathatja fel a parlamentet, ha a törvényhozás az általa javasolt legalább két miniszterelnök-jelöltnek nem szavaz bizalmat 60 napon belül, ami a politikai válság elhúzódását jelentené.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?