A rendszer bírálója, de hősként ünneplik az iráni Oscar-díjast

Teherán |

<p>Nemzeti hősként ünneplik a közösségi médiában Iránban Aszgar Farhadi filmrendezőt, noha az ottani rezsim bírálója.&nbsp;</p>

Farhadi Az ügyfél című filmmel már a második Oscar-díját nyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, lelkesen gratuláltak neki a kormány részéről is. Esak Dzsahangiri első alelnök és Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter Twitter-üzenetben gratulált, azt hangoztatták, hogy hazájuk nemcsak az Oscar-díjra büszke, hanem arra is, hogy a rendező és a teljes stáb bojkottálta a díjátadót, amivel felbecsülhetetlen értékű gesztust tettek. A teheráni kormány az egyes muszlim országokat sújtó amerikai elnöki rendelettel szembeni állásfoglalásként értékelte, hogy iráni alkotónak ítélték a díjat.  A keményvonalas teheráni politika amúgy gyakran bírálja az iszlám köztársaság filmművészetét, több ellenzékinek tartott rendezőt – köztük Dzsafár Panahit – bíróságon hurcoltak meg. A 44 éves Aszgar Farhadi is rendszerbírálónak számít, a kormány azonban elnéző vele, részint nagy nemzetközi sikerei miatt.  Az ISNA iráni hivatalos hírügynökség szerint második Oscar-díjával Farhadi olyan legendás filmesekkel került egy sorba, mint Kuroszava Akira, Federico Fellini és Ingmar Bergman.  Iszmail Mihanduszt iráni filmkritikus, egy Farhadiról szóló könyv szerzője úgy vélte, az Oscar-gála bojkottjának köszönhetően a rendezőnek most nagyobb a befolyása a közvéleményre, mint egy politikusnak. Teheráni lapok szerint az amerikai beutazási tilalom segítette hozzá a díjhoz az iráni alkotást.  Amikor az iráni rendező 2012-ben Nader és Simin – Egy elválás története című alkotásával először nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, amelyre egy izraeli mű is esélyes volt, az iráni állami televízió Izrael feletti diadalként ünnepelte.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?