A Progressz M-12M teherűrhajó nem megfelelő pályára került

Moszkva |

<p>Nem megfelelő pályára került a Progressz M-12M orosz teherűrhajó, amelyet szerdán indítottak el a Nemzetközi Űrállomásra - közölték az Interfax hírügynökséggel szakértő források.</p>

A probléma a hordozórakéta harmadik fokozatának beindításánál következett be. Az űrhajó több mint 3,5 tonna terhet szállított volna az űrállomásra.
A Progressz űrhajókkal több mint 30 éve nem volt probléma. 

Az űrhajó maradványai mintegy két órával később az Altáj Köztársaság lakatlan részén a tajgába zuhantak, mintegy 40 kilométerre a legközelebbi lakott településtől. Senki nem sérült meg, kár nem keletkezett, de a területet mindenesetre átvizsgálják.

A földi repülésirányító központ közlése szerint a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósoknak két-három hónapra elegendő oxigénje, vize és élelme van.

Az űrhajó több mint 3,5 tonna terhet vitt volna az űrállomásra, egyebek között süteményt, paradicsomot, fehérneműt, DVD-ket, vizet, oxigént, élelmiszereket. Kísérletek céljaira legyeket is szállított volna az űrhajósoknak.

Kétséges azonban, hogy a mostani szállítmány kimaradását követően útnak indulhat-e a következő űrexpedíció a tervezett szeptemberi időpontban.

Az Interfax hírügynökségnek rakétaipari források azt mondták: nem kizárt, hogy módosítják az idei programot. Szeptemberre volt kitűzve a Szojuz TMA-22 űrhajó indulása fedélzetén az újabb űrexpedíció tagjaival. A következő Progressz teherűrhajót pedig október 28-án szándékoztak az űrállomásra indítani. Mindezt elhalaszthatják, amíg nem tudják tisztázni, mi okozta a szerdán felbocsátott Progressz elvesztését.

A szerdai lett volna idén a negyedik Progressz teherűrhajó-járat, és az október 28-i lett volna ebben az évben az utolsó.   

Az Arhangelszki területen lévő Pleszeckben közölték, hogy ott a történtek ellenére tovább folynak az előkészületek a GLONASZSZ orosz globális helyzetmeghatározó rendszer további műholdjának augusztus 26-re tervezett felbocsátására. A műholdat ugyanolyan Szojuz-2 rakéta juttatná Föld körüli pályára, amilyennel a Progressz teherűrhajó indult.   

A Progressz M-12M szerdai elvesztése nem egész egy héten belül a második, december óta a negyedik sikertelen orosz felbocsátás volt. Augusztus 18-án a gyorsító fokozat meghibásodása miatt Európa legnagyobb teljesítményű távközlési műholdja, az Ekszpressz-AM4 nem állt az előírt pályára, decemberben az orosz GLONASZSZ globális helymeghatározó rendszer három műholdja zuhant a tengerbe, februárban pedig egy katonai műhold nem érte el a kijelölt pályát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?