A Pentagon beismerése

Washington. Az amerikai hadsereg szárazföldön is folytatott kísérleteket vegyi és biológiai fegyverekkel az 1960-as években – derült ki a Pentagon által nyilvánosságra hozott iratokból, amelyek titkossága a közelmúltban évült el.

Washington. Az amerikai hadsereg szárazföldön is folytatott kísérleteket vegyi és biológiai fegyverekkel az 1960-as években – derült ki a Pentagon által nyilvánosságra hozott iratokból, amelyek titkossága a közelmúltban évült el. A tárca már korábban közölte, hogy végzett ilyen kísérleteket a nyílt tengeren; a most napvilágra került adatokból azonban kiviláglik, hogy e kísérletek az eddig beismertnél sokkal nagyobb méretben folytak. Összesen 28 nagy kísérletet és lőgyakorlatot hajtottak végre vegyi, illetve biológiai fegyverrel, nyílt terepen (tehát nem laboratóriumban) Alaszkában, a Hawaii-szigeteken, Utah államban és kanadai, illetve brit területen az 1960-as években. Az évtized végén felhagytak az ilyen fegyverek kifejlesztésével és kipróbálásával, majd 1997-ben csatlakoztak a vegyi fegyverek megsemmisítését előíró nemzetközi szerződéshez. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?