A parti őrség csempészte a bevándorlókat?

<p>A török parti őrség egyik járőrhajója illegális bevándorlókat próbált becsempészni Görögország területére csütörtökön - közölték a görög hatóságok. A kereskedelmi tengerészeti minisztérium tájékoztatása szerint egy török őrhajó reggel bevontatott a görög vizekre Lészvosz-sziget közelében egy felfújható csónakot, amelyen több illegális bevándorló volt.</p>

Az őrhajó azonnal visszafordult a török partok felé, amint észrevette a görög parti őrség közeledését.

A görög külügyminisztérium hivatalosan panaszt akar tenni Ankaránál az eset miatt, amely idén nyáron már nem először fordult elő. Augusztus 19-én hasonló incidens történt ugyancsak Lészvosz közelében. Athén már akkor is tiltakozott Ankaránál, de az ügyet mindeddig nem hozták nyilvánosságra.

Az utóbbi években egyre több illegális bevándorló próbál bejutni Görögországba az égei-tengeri szigeteken keresztül. 2007 során a görög parti őrség több mint 9 ezer bevándorlót tartóztatott fel görög felségvizeken, kétszer annyit, mint 2006-ban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?