A pápa szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene

ferenc papa k

Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a „fehér zászlóhoz”, és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.

A Ferenc pápával készített interjút a múlt hónapban vette fel az RSI svájci televízió, jóval korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteki ajánlatánál, amely szerint hajlandó vendégül látni egy ukrán-orosz csúcstalálkozót, amelyen a háború lezárásáról tárgyalnának.

Erdogan legújabb javaslatát azután tette meg, hogy Isztambulban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Zelenszkij hangsúlyozta: békét akar, de nem hajlandó egyetlen területet sem feladni.

Az ukrán vezető béketerve szerint minden orosz katonát ki kell vonni Ukrajna teljes területéről, és helyre kell állítani az államhatárokat. A Kreml kizárta, hogy a Kijev által megszabott feltételek alapján tárgyaljon a békéről.

A katolikus egyházfőt az interjúban arról kérdezték, mi az álláspontja arról a vitáról, amelyben az egyik fél szerint Ukrajnának fel kellene adnia azokat a területeket, amelyeket nem tudott visszafoglalni, a másik szerint viszont ez az erősebb fél lépéseit legitimálná. A pápa a „fehér zászló” kifejezést használta válaszában.

„Bizonyos értelmezés szerint ez (utóbbi) igaz” – mondta a pápa a március 20-án adásba kerülő interjúban, amelynek az átirata és egy részleges videófelvétel szombaton került a Reuters brit hírügynökség birtokába.

„Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal” – jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.

„A +tárgyalni+ szó bátor szó. Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, a dolgok nem mennek jól, bátornak kell lenni tárgyalni” – mondta Ferenc pápa.

Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háború kapcsán a pápa a „fehér zászló”, illetve a „vereséget szenved” kifejezéseket használta, bár a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét.

„Van, aki esetleg szégyent érez” – mondta Ferenc pápa a tárgyalásról szólva, „de hányan halnak meg, mire véget ér a háború? Időben kell tárgyalni, találni kell olyan országot, amely közvetítő lehet” – szögezte le az egyházfő, Törökországot megemlítve a közvetítésre ajánlkozó államok közül.

„Ne szégyelljenek tárgyalni, mielőtt a dolgok rosszabbra fordulnak” – mondta a pápa, aki már több száz felhívást tett az általa „vértanúságot szenvedőnek” nevezett Ukrajna érdekében. Arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e közvetíteni, kijelentette: „Itt vagyok”.

Az interjú egy másik részében az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet közötti háborúról szólva az egyházfő kijelentette: „A tárgyalás soha nem jelenti azt, hogy megadja magát az ember”.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?