A pacifizmusról szóló viták kísérik a hirosimai bombázás évfordulóját Japánban

Tokió |

<p>Japánban a Hirosima elleni atomtámadás évfordulója hagyományosan a háború okozta begyógyíthatatlan sebekről, a politikai felhangoktól mentes pacifizmusról szól.&nbsp;</p>

Az idei, 70. megemlékezésre azonban a korábbiaknál jóval átpolitizáltabb légkörben kerül sor: a szigetországban egyre többen félnek attól, hogy a jelenlegi tokiói vezetés nem okult a múlt hibáiból, és a pacifizmus feladásával az annak idején háborúhoz vezető ballépésék megismétlését kockáztatja. Abe Sindzó konzervatív kormányfő azzal vívta ki az atomtámadás túlélőinek rosszallását és pacifista aktivisták haragját, hogy a kormánya által tavasszal a parlament elé terjesztett új nemzetbiztonsági törvény - szakítva a második világháború óta élő tabuval - engedélyezné Japán számára a kollektív önvédelem gyakorlását, és ennek keretében erős korlátozásokkal ugyan, de lehetővé tenné a japán katonák külföldi bevetését. Bár a miniszterelnök továbbra is a béke iránti elkötelezettségét hangoztatja és arról beszél, hogy Japán aktívabban járulhat hozzá a világbékéhez, a hibakusák, azaz az atombomba-túlélők közül sokan félelmüknek adtak hangot a kabinet lépése miatt.    "A hibakusák azt szeretnék, ha az ország soha többet nem viselne háborút, és ezt az érzést sokan mások is osztják. Fogjunk össze, hogy megállítsuk Abe Sindzó kormányfő veszélyes tetteit" - írta szerdai határozatában a túlélők egy országos szervezete, a Nihon Hidankjó.    "Ha a dolgok mélyére nézünk, az atomtámadások, amelyek ilyen embertelen következményekkel jártak, azért történtek, mert egy támadó háborút folytattunk. De Abe nem néz a dolgok mélyére" - mondta Jamada Akira, egy másik hibakusa-szövetség 89 éves elnöke a Reuters hírügynökségnek.    Az ellenérzések már a tavalyi megemlékezéseken is megjelentek, amikor egy túlélő arról beszélt, hogy a kormány biztonságpolitikája "besározza az alkotmányt", Hirosima polgármestere pedig a "nemes pacifizmus" fenntartására szólította fel a kormányt. Felmérések szerint a társadalom nagy többsége elutasítja az új nemzetbiztonsági törvényt, amely ellen néhány hete tízezrek tüntettek Tokióban.    A Hirosima és Nagaszaki elleni, 1945. augusztusi atomtámadások a második világháború utáni japán pacifizmus narratívájának központi pillérei. A szigetország lakói által elszenvedett elképzelhetetlen mértékű pusztítás a háború embertelenségének jelképekévé, pacifizmus megkérdőjelezhetetlen igazolásává vált. Japán a történelmi sokk hatására belátta, hogy a háború mint olyan erkölcsileg elfogadhatatlan, és alkotmányában is kinyilatkoztatott pacifizmusával példamutatóvá vált a világ országai számára - szól kissé leegyszerűsítve a narratíva.    A teljes igazság ennél sokkal árnyaltabb. A Japánt liberális demokráciává alakító, a pacifizmust kinyilatkoztató alkotmány javarészt a megszálló amerikaiak keze munkája, akik nem magasztos eszméktől vezérelve, hanem azért kényszerítették lefegyverzésre Japánt, mert a háborús szellem újraéledésétől tartottak. Maga a pacifizmus pedig végül pont azért lett fenntartható Japán számára, mert az Egyesült Államok hidegháborús stratégiája azt diktálta, hogy alig hét évvel az atombombák ledobása után katonai szövetségre lépjen Tokióval, s magára vállalja a szigetország védelmét.    Ettől függetlenül a pacifizmus legfőbb szószólóinak számító hibakusák közül sokan úgy érzik: Japán veszélyes határt lép át, ha felülírja a világháború után hozott védelmi korlátozásokat. "A jelenlegi légkör a világháború utáni tíz csendes évre emlékeztet minket, amikor a államtitok-törvény érvényben volt, és az Egyesült Államok a hibakusák létezését sem ismerte el" - mondta az al-Dzsazíra hírtévé riportjában egy hirosimai hibakusa-szervezet vezetője, Simidzu Hirosi.    A hivatalos japán statisztikák szerint összesen több mint 450 ezren vesztették életüket a két atomtámadásban vagy azok utóhatásaiban. A támadásoknak mintegy 180 ezer életben lévő túlélőjét tartják számon a szigetországban, átlagéletkoruk meghaladja a 80 évet.     Hirosima és Nagaszaki túlélői számára már csak azért is nehezen megemészthetőek a külpolitikai változások, mert közülük sokan arra tették fel életüket, hogy az általuk átélt borzalmakról beszámoljanak a fiatalabb generációknak, és a háború embertelenségét és értelmetlenségét hirdessék.    "Az összes áldozat nevében arra fogom kérni (Abét), tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy megszabadítsa a világot az atomfegyverektől. Az utolsó leheletemig fogom ismételni ezt a követelést" - mondta a The Guardian brit lapnak a 90 éves Cuboi Szunao túlélő és aktivista, akit az évfordulón fogadni fog a miniszterelnök is.    A túlélők mellett Kína és Dél-Korea is kiemelt figyelemmel követi majd Abe beszédének minden egyes szavát a hirosimai bombázásról emlékező augusztus 6-i megemlékezésen, illetve néhány nappal később, a japán fegyverletétel augusztus 15-i évfordulóján. Peking és Szöul - japán baloldali aktivistákhoz hasonlóan - gyakran bírálja azért Abét, mert szerintük megpróbálja kicsinyíteni Tokió második világháborús felelősségét és bűneit, miközben a Hirosima és Nagaszaki jelentette traumát hangsúlyozva agresszor helyett áldozatként állítja be az országot.     Szakértők szerint az Abe által kezdeményezett biztonságpolitikai változások bár tabukat döntögetnek, gyakorlati hatásaikban valójában igen korlátozottak, és önmagukban nem növelik egy háború kockázatát. A hibakusák számára azonban az elvi üzenet a fontos.    "Tíz-tizenöt év múlva már nem leszek itt; mindannyian azt kérdezzük magunktól, hogy hogyan folytassuk üzenetünk hirdetését. Alig van már erőm kampányolni manapság, és már nem félek a haláltól. Ugyanakkor tudom, hogy túlélőkként kötelességünk kitartani, amíg lehet, azok tiszteletére, akik már nem lehetnek köztünk" - mondta Hatakejama Hiroko, egy hetvenes éveiben járó túlélő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?