A nyúl évét köszöntik a kínaiak világszerte

Kína 2023

A hagyományos holdnaptár szerinti újévet ünneplik a kínaiak világszerte a tigris évét a nyúl éve váltja fel.

Kínában továbbra is nagy az aggodalom a Covid-19-járvány belobbanása miatt, míg a hatóságok igyekeznek kevésbé komor képet festeni az egészségügyi helyzetről.    

A kínai csillagképben a negyedik helyen álló nyúl a harmónia és a hosszú élet jelképe. Kínában szombat éjfélkor (közép-európai idő szerint 17 órakor) kezdődött meg az új esztendő.

A koronavírus-járvány kitörése óta ez az első év, amikor a kínai vezetés feloldotta a szigorú korlátozó intézkedéseket, lehetővé téve a családok milliói számára, hogy három év óta először közösen töltsék el a hétvégét.

Az országban uralkodó fesztiválhangulat ellenére az újévi ünnepségeket ismét beárnyékolta a világjárvány. A nagyobb városokban, például Pekingben és Sanghajban már visszatért az élet a normális kerékvágásba a decemberi fertőzési csúcs után, a vidék megpróbáltatása – ahol az egészségügyi ellátás elmaradott és a modern kórházak többórányi autózásra vannak – még várat magára. Vidéken többnyire idősebb népcsoportok élnek, akiknek nem megfelelő az átoltottságuk. Az állami média szerint a hatvan év felettieknek csupán a 25 százaléka részesült védőoltásban.

A londoni székhelyű Airfinity kutatóintézet szerint a koronavírus-járvány csúcspontja a következő héten várható, akár napi 36 ezer halálesettel. Ez az előrejelzés élesen ellentmond az állami média által közölt hivatalos adatoknak, amelyek szerint a legutóbbi járványhullámnak összesen mintegy 60 ezer halálos áldozata volt.

Vuhanban, ahonnan a világjárvány 2020-ban kiindult, tűzijátékkal és krizantémokkal fogadták az új évet és emlékeztek meg a Covid-19-betegségben elhunyt hozzátartozókról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?