A nyílt utcán verte agyon a menekültet a rasszista futballhuligán

Róma |

<p>Egy futballszurkoló rasszista indíttatásból a nyílt utcán vert agyon egy nigériai menekültet egy közép-olaszországi városban - jelentette csütörtökön az Agi hírügynökség.</p>

A 36 éves, Emmanuel Chidiként azonosított bevándorló kedden 24 éves menyasszonyával sétált Fermóban, amikor az egyik helyi focicsapat drukkere rasszista szavakkal illette őket. A pár szóban reagált a provokációra, ami után a támadó elkezdte a férfi fejét ütni egészen addig, míg az végül eszméletlenül a földre rogyott. A nigériai férfit kórházba szállították, de már nem tért magához, és szerdán meghalt.

A Marche régióban található város polgármesterét szavai szerint sokkolták a történtek. "Olyan ez, mint egy rémálom" - idézte Paolo Calcinarót az Agi hírügynökség. Mint mondta, az általa vezetett település mindig is nyitott és befogadó volt.

A nigériai férfi nyolc hónapja élt a 38 ezer lakosú Fermóban, ahol a Caritas katolikus segélyszervezet egyik menekültotthonában lakott, s menyasszonyával együtt a Földközi-tengeren át érkezett Olaszországba.

A nyugat-balkáni migrációs útvonal márciusi lezárása óta ismét felerősödött a Földközi-tengeren át Olaszországba tartó migránsáradat. Az idei év első felében több mint 70 ezren érkeztek, köztük számos nigériai állampolgár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?