A nigériai hadseregnek szerdán sikerült megmentenie 76 diáklányt, kettőnek pedig megtalálták a holttestét azok közül, akik két nappal korábban a Boko Haram terrorszervezet egyik támadása során tűntek el a nyugat-afrikai ország északkeleti részében - közölték helyi lakosok és tisztségviselők.
A nigériai hadseregnek sikerült többeket megmentenie az eltűnt iskoláslányok közül
A Reuters brit hírügynökség úgy értesült, hogy több mint 90 diáklány tűnt el Dapchi falu bentlakásos iskolájából, míg más források 111-et említenek. A még mindig eltűnek számító legkevesebb 13 iskolás sorsáról egyelőre nem tudni, de arról sem, hogy a két halálos áldozat miként vesztette életét.
"Mindenki énekelve és a mindenható Istent dicsőítve fogadta visszatértüket" - mondta Babagana Umar, az egyik szülő. "Az egyetlen szomorú hír, hogy két lány meghalt, s nincs rá magyarázat" - tette hozzá.
A megmentett lányokat szerda este hozták vissza a katonák Dapchiba.
Abdulmaliki Sumonu, Yobe szövetségi állam rendőrségi minisztere korábban elmondta, hogy az oktatási intézménybe a 926 tanuló közül 815 tért vissza, a többieknek nyoma veszett a támadás után.
Ha bebizonyosodik az emberrablás, ez lesz az egyik legsúlyosabb 2014 óta, amikor a Boko Haram több mint 270 diáklányt rabolt el Chibokból.
Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy látta, amint a lányok három gépkocsiban sírtak és segítségért kiáltoztak.
A Boko Haram dzsihadistái hétfő este érkeztek Dapchiba teherautókkal, egyesek nehézfegyverekkel, gyakorlóruhában - mondták el szemtanúk. Egyenesen az iskolához mentek, lövöldöztek, a diákok és a tanárok menekülni kezdtek. Többen a környékbeli bokrokban töltötték az éjszakát.
A Boko Haram iszlám kalifátus létrehozásán fáradozik Nigériában. A szervezet 2009-ben megkezdett lázadása óta több mint 20 ezren haltak meg, és kétmillió ember kényszerült otthona elhagyására Afrika legnépesebb országának északkeleti részében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.