A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója indul az ENSZ-főtitkár tisztségéért

Rafael Grossi

Józan diplomáciával kíván az ENSZ főtitkárává válni Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.

Pénteki bécsi sajtótájékoztatóján az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartatásán őrködő szakosított szervezetét vezető Grossi kijelentette: „Véleményem szerint a főtitkár nem laikus pápa vagy bíró. A főtitkár azért van, hogy megoldja a problémákat”.

A 65 éves argentin diplomata egyike a legszélesebb körben ismert jelölteknek.

„Egy gyakorlatias főtitkár több, mint egy olyan valaki, aki ujjal mutogat” – mondta,

A jelenlegi főtitkár, António Guterres arról ismert, hogy nyíltan ostorozza a nemzetközi szabályok feltételezett megsértését, ami miatt egyebek mellett Izraellel is „haragban van”.

Grossi a nemzetközi sajtó képviselői előtt hangsúlyozta, hogy az ENSZ legfőbb vezetőjének párbeszédben kell maradnia a vezető politikusokkal. Ha valakit bűnözőnek nyilvánít, megszakad a párbeszéd, anélkül, hogy bármilyen problémát megoldottak volna.

Grossi az ilyen megközelítésre példaként az Oroszország és Ukrajna közötti közvetítői szerepét említette.

A NAÜ vezetőjeként több korlátozott tűzszünetről tárgyalt a zaporizzsjai atomerőmű körüli frontvonalon, hogy lehetővé váljanak az atombaleset elkerüléséhez szükséges javítások. Eközben kerülte, hogy elítélje Oroszországot mint az ukrajnai atomerőművet megszálló hatalmat.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?