A német kormány mérlegeli a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzését

Nancy Faeser

A német kormány mérlegeli, hogy az illegális határátlépések számának emelkedése miatt állandó ellenőrzés alá vonja a Lengyelországgal és a Csehországgal közös határszakaszt – közölte a szövetségi belügyminisztérium vasárnapi német lapok beszámolói szerint.

A minisztérium szóvivője azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Nancy Faeser, a tárca vezetője egy interjúban úgy fogalmazott: a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzésének bevezetése „lehetőséget kínál az embercsempészettel szembeni keményebb fellépésre”.

A szociáldemokrata (SPD) politikus a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban elmondta, hogy az átkelők állandó ellenőrzését jól össze kell hangolni az úgynevezett mélységi ellenőrzéssel, ezt a tevékenységet pedig már a korábbinál intenzívebben folytatja a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség.

Hangsúlyozta, hogy a szigorúbb ellenőrzés önmagában nem jelentené azt, hogy nem érkezhetnek többé menedékkérők, mert ha valaki megjelenik Németország határán és menedéket kér, akkor be kell engedni és el kell bírálni a kérelmét.

Ezért továbbra is az Európai Unió külső határainak védelme a döntő összetevő az embercsempészet elleni küzdelemben, és erről a védelemről a közös európai menekültügyi rendszer keretében kell gondoskodni – mondta a miniszter.

A Németország keleti részén, a lengyel és a cseh határ térségében fekvő tartományokból származó hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az úgynevezett keleti migrációs útvonalon érkező menedékkérők száma. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy a bajor-osztrák határszakasz – Bajorország tartomány és Ausztria közös határa – után a lengyel és a cseh határszakaszon is állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését. A szövetségi belügyminiszter eddig elutasította a követelést, a Welt am Sonntagnak nyilatkozva jelezte először, hogy változhat a kormány álláspontja.

Lehetséges irányváltást jelzett Olaf Scholz kancellár is, aki Nürnbergben – az októberi helyi törvényhozási (Landtag-) választásra készülő Bajorországban – egy szombati kampányrendezvényen kijelentette: Németország ugyan továbbra is kiáll amellett, hogy bárki kérhet menedéket, de a kormány nyitott a határőrizet szigorításáról szóló kezdeményezésekre.

Elmondta, hogy Berlin további megbeszélésekre készül a varsói vezetéssel, mert nem fordulhat elő, hogy a lengyel hatóságok által „pénzért kiállított vízumok” miatt a Németországra háruló terhek megnehezedjenek. A Lengyelországba belépő menedékkérőket ott kell regisztrálni és ott kell elbírálni kérelmüket, a „vízumbotrányt” pedig ki kell vizsgálni – jelentette ki az SPD-s politikus. Hozzátette: nem szeretné, ha a lengyel hatóságok egyszerűen továbbterelnék a menedékkérőket Németország felé. Aláhúzta, hogy a lengyelországi fejlemények határigazgatási lépésekre kényszeríthetik Németországot.

Nemrég vízumkiadási szabálytalanságokat észleltek külföldi lengyel konzulátusokon. A lengyel külügyminisztérium pénteken közölte, hogy az ügyészség 268 vízumkérelem korrupciógyanús elbírálása miatt folytat eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?