A német kancellár az orosz elnököt bírálta az ENSZ BT ülésén

scholz k

Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnököt bírálta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szerdai ülésén.

„Borzasztóan egyszerű oka van annak, hogy tart a szenvedés Ukrajnában és mindenhol a világban: Oroszország elnöke meg akarja valósítani imperialista tervét szuverén szomszédja, Ukrajna elfoglalására" – hangoztatta a német szociáldemokrata politikus első beszédében az ENSZ BT-ben.

Felszólította Putyint, hogy tegyen eleget az ENSZ-közgyűlés felhívásának, és vonja ki csapatait Ukrajnából, véget vetve ezzel a háborúnak. „Máig nem érkezett erre válasz. Semmi sem szól ma hangosabban, mint Oroszország hallgatása válaszul erre a globális békefelhívásra" – mondta Scholz.

Az ENSZ Közgyűlése 193 tagállamból 141 támogatásával és 32 tartózkodással februárban fogadott el olyan határozatot, amelyben az orosz csapatok kivonását követelte Ukrajnából.

A német kancellár azzal is vádolta Oroszországot, hogy szándékosan több millió tonna gabonától és műtrágyától fosztotta meg a globális piacot. „Oroszország szándékosan támad magtárakra és kikötői infrastruktúrára, illetve egyoldalúan felmondta a fekete-tengeri gabonakezdeményezést, ezzel súlyosbítva a szegénységet és az élelmezés helyzetét szerte a világban" – emelte ki Scholz.

A német vezető újfent óva intett az ukrajnai konfliktus látszatmegoldásától. „Béke szabadság nélkül elnyomást jelent. Béke igazságosság nélkül kényszer" – húzta alá.

„Minél határozottabban szállunk síkra egy igazságos békéért, minél egységesebbek vagyunk az orosz agresszió elítélésében, annál hamarabb fog véget érni ez a háború" – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?