A NATO azonnal küldi a kémjelentéseket Kijevnek

Vlagyimir Putyin

A NATO szinte valós idejű hírszerzési adatokat bocsát Kijev rendelkezésére. 

Amerikai források azt mondták, akár 30-60 percen belül átadják az értesüléseket, csak arra igyekeznek vigyázni, hogy az oroszok ne jöhessenek rá azok megszerzésének módjára. A Ben Wallace brit védelmi miniszter elnökletével február 25-én tartott donorkonferencián 25 ország ígért katonai szállítmányokat Ukrajnának, ezek közül több mint a fele már lépett is. Ukrajna a hírek szerint Lengyelországból kaphat olyan harci repülőgépeket, amelyeket ismernek a pilótái. A lengyel légierőnek 23 MiG-29-ese és 18 SzU-22-ese van. Szlovákiának is vannak MiG-29-esei2014 óta az amerikaiak milliárd dollár katonai segélyt adtak és folyamatosan több száz nyugati kiképző, tanácsadó dolgozott az országban. Utólag látszik, jól becsülték meg, mire lesz a legnagyobb szükség: a városi harchoz és a lesből indított támadásokhoz szükséges fegyverekre, illetve tudásra. A fegyverek listáján előkelő helyen áll a Mossberg cég 500-as típusú ismétlőpuskája, amely különösen hatékony a közelharcban és páncéltörő, illetve robbanó lőszer kilövésére is képes. A legtöbb szó talán a páncéltörő Javelin és a helikopterek, alacsonyan szálló repülőgépek ellen vállról indítható Stinger rakétákról esett, de az ukránok a bunkerek, épületek és könnyű páncélosok ellen használható M141 rakétavetőket, illetve MK19 géppuskákat is kaptak. Utóbbiak szintén képesek robbanó és páncéltörő lövedékek kilövésére. A Rambo filmek óta jól ismert, hatcsövű, villanymotorral hajtott M134 gépágyú is megvan az ukrán arzenálban. Ezt helikopterre vagy állványra, esetleg kisteherautóra szerelve használják és percenként 2-6 ezer lövést képes leadni. 

(Npsz.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?