A művelődést szolgálta

Budapest. 165 éve, 1837. augusztus 22-én nyílt meg a Pesti Magyar Színház, amely 1840-ben a Nemzeti Színház nevet kapta. A nyitó előadáson Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámáját mutatták be. A színház alapításától fogva fontos szerepet játszott a magyar drámairodalom és nemzeti művelődés szolgálatában, jelentős tényező volt a politikai és társadalmi mozgalmakban is. Az 1840-es évek elejétől kezdetét vette a színház aranykora. Társulata összegyűjtötte a kor legnagyobb magyar színészeit: a rövid ideig játszó Dérynét, Laborfalvi Rózát, Lendvay Mártont és feleségét, Hivatal Anikót, Egressy Gábort, Megyeri Károlyt, Szentpéteri Zsigmondot, Fáncsy Lajost, aki a színház első tehetséges rendezője is volt. 1849, a szabadságharc bukása után kezdetben csak a népszín-mű virágzott. Az épületet 1883-ban villanyvilágítással látták el. 1894-ig, Paulay Ede igazgatása alatt, következett a színház második aranykora. Paulay érdeme volt az európai színvonalú modern játékstílus megteremtése, ő szervezett először magyar drámatörténeti ciklust. 1945 után a színházra, az új közönség nevelésével, és ké-sőbb a kulturális forradalom célkitűzésének színházi megvalósításával, új korszak köszöntött.

1965 tavaszán, a főváros rendezése miatt a metróépítkezésre hivatkozva a színház Blaha Lujza téri épületét felrobbantották, majd teljesen lebontották. A társulat a mai Thália Nagymező utcai színházépületében, majd 1966-ban a Hevesi Sándor téren, a volt Magyar Színház épületében lelt otthonra.