A moldovai parlament népirtásként ítélte el az ukrán gyermekekkel való bánásmódot

ukrán válság k

A moldovai parlament csütörtökön elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, és „népirtásnak” nevezte, ahogy Moszkva a megszállt területeken a gyerekekkel bánik. A parlament Moszkva-barát ellenzéki pártjai nem vettek részt a szavazáson.

A határozatot, amellyel együtt azt is felajánlotta a moldovai parlament, hogy tovább bővítik a konfliktus elől menekülő ukránoknak nyújtott segítséget, a 101 fős testület 60 tagja támogatta.

Maia Sandu moldovai elnök szintén elítélte a már több mint két éve tartó orosz agressziót.

Doina Gherman, a parlament alelnöke dokumentálta az ukrajnai háborúban életüket vesztett vagy eltűnt gyermekek számát, azzal a húszezer gyermekkel együtt, akiket az ukrán kormány adatai szerint Oroszországba vittek.

Az elfogadott nyilatkozat rámutat, hogy a gyermekek az agresszió legvédtelenebb áldozatai, gyermekek százai vesztették életüket és ezrei sebesültek meg, az ukrajnai gyermekek több mint kétharmada volt kénytelen elhagyni otthonát, közülük mintegy kétmillióan külföldön kényszerültek menedéket keresni édesanyjukkal együtt.

Reghina Apostolova ellenzéki képviselő kettős mércével vádolta Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártját (PAS), mondván az országgyűlésnek az egykori Jugoszláviában élő gyerekek szenvedéseit is el kellett volna ítélnie. Oleg Reidman, a parlament kommunista blokkjának (BECS) helyettes vezetője pedig óvatosságra intett a népirtás fogalmának használatával kapcsolatban, mivel mint mondta: az egy jogi fogalom, amelynek bizonyos kritériumai vannak.

„Ők a szomszédaink. Ukrajnai gyerekek ezrei, menekült gyerekek élnek itt” – hangsúlyozta Radu Marian, a PAS képviselője az ellenzék kifogásait visszautasítva.

Oroszország nem ismeri el a vádakat, hogy ukrán gyerekeket raboltak el és deportáltak. Moszkva megfogalmazása szerint csak biztonságos helyre szállították őket, hogy távol legyenek a háborús zónától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?