A migrációs válságról egyeztetett Obama és Merkel

Washington |

<p>Telefonon egyeztetett Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár az európai migrációs válságról - tudatta helyi idő szerint csütörtökön a Fehér Ház.</p>

A két vezető egyetértett abban, hogy a közelgő londoni donorkonferencia lehetőséget kínál a migrációs válság kezelésére irányuló nemzetközi erőfeszítések összehangolására.

Obama a Fehér Ház tájékoztatása szerint tudatta Merkellel: szeptemberben, az ENSZ Közgyűlésének üléséhez kapcsolódóan állam-, illetve kormányfői csúcstalálkozót szervez, ahol új kötelezettségvállalásokra számít.

A berlini kancellária tájékoztatása szerint Merkel elmagyarázta az amerikai elnöknek a február 4-én, Londonban tartandó konferencia céljait, Barack Obama pedig ígéretet tett, hogy országa "lényeges" felajánlással vesz majd részt a megbeszélésen.

Steffen Seibert kancellári szóvivő tudatta azt is, hogy Obama és Merkel a szíriai, valamint az ukrajnai válságról is egyeztettek, s "mindkettejük számára csakis a politikai megoldás elképzelhető", s a két ország továbbra is szorosan együttműködik egymással.

A február elején Londonban tartandó konferenciát november közepén, a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő gazdaságaiból és az Európai Unióból álló G20-csoport antalyai csúcstalálkozóján jelentette be a német kancellár. A rendezvény célja a menekültek és az őket befogadó országok támogatása.

A Fehér Ház arról is beszámolt, hogy Barack Obama részvétét fejezte ki a német kancellárnak az Isztambulban végrehajtott terrortámadás miatt, amelynek a legtöbb áldozata német volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?