A mexikói elnök kémkedéssel vádolja Washingtont

Andrés Manuel López Obrador

Mexikó elleni kémkedéssel vádolta meg az amerikai védelmi minisztériumot (Pentagon) Andrés Manuel López Obrador elnök helyi idő szerint kedden, azokra a dokumentumokra reagálva, amelyek az amerikai tárcától szivárogtak ki.

Sajtótájékoztatóján a mexikói államfő bejelentette, hogy a nemzetbiztonság érdekében titkosítani fogják a fegyveres erőktől, köztük a haditengerészettől származó információkat, mert kormányzata „a Pentagon kémkedésének célpontja".

Nem sokkal korábban López Obrador még azt mondta, bár elfogadhatatlan, ami történt, nem kíván vitát nyitni Washingtonnal az ügyben. Kiemelte viszont, hogy egy adott időben meg kell beszélniük „az együttműködés feltételeit".

Néhány nappal korábban a The Washington Post című amerikai napilap – az internetre felkerült titkos amerikai katonai értesülésekre hivatkozva – feszültségekről számolt be a mexikói haditengerészet és a hadsereg között.

A Pentagon szóvivője viszont leszögezte: a tárca és a mexikói hadsereg, illetve haditengerészet védelmi kapcsolatai szorosak, a két ország közös kihívásokkal néz szembe, de eközben „tiszteletben tartja egymás szuverenitását és külpolitikai elképzeléseit".

A Pentagon a kiszivárogtatásokat szándékos bűncselekménynek nevezte.

López Obrador kedden kitért azon híresztelésekre is, melyek szerint kormánya – a Pegasus kémszoftver segítségével – aktivistákat hallgatott le, és megismételte: nem folytatnak kémtevékenységet.

A Centro Prodh nevű ismert mexikói jogvédő szervezet viszont a torontói székhelyű Citizen Lab csoport vizsgálataira hivatkozva azt állítja: tavaly két munkatársuk telefonjára is telepítették a programot.

Az elnök ugyan márciusban már elismerte, hogy a hatóságok lehallgatták egy jogvédő aktivista telefonját, ám azzal védekezett, hogy erre egy bűnszervezet feltételezett tagja ellen indított vizsgálat keretében volt szükség, s azt hangoztatta, hogy a mexikói kormány nem használ Pegasust. Hozzátette azonban, hogy más szoftverek hasonló elven működnek. „Vannak rendszerek, amelyek ugyanazt a feladatot látják el, mint a Pegasus kémszoftver” – mondta akkor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?