Külföld

A merénylő anyja is mentette a diákokat, nem tudta, hogy a fia az elkövető

Kercs | A Krím félszigeti Kercs város műszaki szakiskolájának egyik diákja követte el a szerdai robbantásos és fegyveres támadást.
MTI

2018. október 18. 06:59

A kercsi középiskola, ahol az ámokfutás történt (TASR/AP-felvétel)

Vlagyiszlav Roszljakov 18 éves, negyedikes, vegyész szakos tanulója volt, több embert agyonlőtt, majd magával is végzett. A halálos áldozatok száma 18, a merénylő a tizenkilencedik. Mindannyian lőtt sebekbe haltak bele. A sebesültek száma 54, a legsúlyosabbakért mentőrepülőket küldött a Krímbe az orosz védelmi tárca.
A Rosszija 24 hírtelevízió értesülése szerint Roszljakov egy hónappal a támadás előtt szerzett be egy karabélyt a hozzávaló 150 tölténnyel. Az iskolába a csőtáras puskával a kezében érkezett, egyedül követte el tettét, nem tartozott semmilyen vallási szektához. Az iskolában hallgatag diákként ismerték, jó véleménnyel voltak róla.
 

Roszljakov előbb működésbe hozta a nála lévő, házi készítésű bombát, majd tüzet nyitott iskolatársaira és a tanárokra. Az iskolában egy másik robbanószerkezetet is találtak, amelyet hatástalanítottak.
Sajtójelentések szerint Roszljakov anyja, aki ápolónő, részt vett a sérültek mentésében, és nem tudta, hogy a fia az elkövető.
Az ámokfutásnak a nem végleges verzió szerint személyes indítéka lehetett, a diák konfliktusban állhatott tanáraival. Az informátor szerint Roszljakov egy lövészklub tagja volt, és érdeklődött a fegyverek iránt.

A tetthelyen 10 csomag lőszert, 10 házi készítésű gyújtószerkezetet és Molotov-koktélokat találtak.
A helyszínre több mentőautó is kiérkezett, de annyi volt a sebesült, hogy nem tudták mindet elvinni, ezért a tömegközlekedés buszait használták.

A helyszínre kivonultak a rendőrség, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a katasztrófavédelem, valamint a gázszolgáltató vészhelyzet-elhárítással foglalkozó szakemberei is. A környékre kétszáz, páncélozott harcjárművekkel felszerelt katonát is kivezényeltek.

Kercsben fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, egyebek között megerősítették a félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd védelmét. A városba orvosok és pszichológusok érkeztek Rosztov-na-Donuból.

A történtek miatt a Krímen hámnapos gyászt rendeltek el, minden iskola és óvoda mellé fegyveres őrt állítanak, Több orosz városban szerda este gyászliturgiát tartottak, a moszkvai Kreml falainál elterülő Sándor-kertben pedig sokan virágot helyeztek el a második világháborúban hős városi címet kiérdemlő Kercs emlékművénél.

A félszigetet Oroszország 2014-ben elcsatolta Ukrajnától, de azt a lépését az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége nem ismerte el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Késtek a vonatok, összeomlott a biztosítási rendszer

Világszerte akadozik a Facebook

Szalai Ádám: Beáldoztuk a Nemzetek Ligáját

Danko bármilyen döntésre felkészült a leváltásával kapcsolatban

VIDEÓ: 150 rendőr razziázott a Dunaszerdahelyi járásban - szélsőségeseket kerestek

A füleki várnak idén rekordmennyiségű látogatója volt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?