A libanoni amerikai nagykövetségnél tüntetőkkel csapott össze a rendőrség

isra k

A libanoni rendőrség szerdán az Izrael gázai légicsapásai ellen tüntetőkkel csapott össze Bejrútban, a libanoni amerikai nagykövetségnél.

A biztonsági erők könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a több száz fős tiltakozó tömeget a nagykövetséghez vezető utcában.

A feldühödött demonstrálók megpróbáltak áttörni az erősen őrzött nagykövetséget védő szögesdrótakadályon – számolt be róla egy szemtanú.

Jake Nelson, a nagykövetség szóvivőjének közleménye szerint a tüntetők a nagykövetség környékén károkat okoztak, de a követség dolgozóinak és létesítményeinek nem esett baja.

A szóvivő megköszönte a libanoni biztonsági erők gyors beavatkozását. Egyúttal ismételten óvatosságra és éberségre intette a Libanonban tartózkodó amerikai állampolgárokat.

Korábban a Hezbollah több ezer támogatója tüntetett Izrael ellen Bejrút külvárosaiban. A több száz halálos áldozatot követelő gázai Al-Ahli kórháznál történt robbanást követően az Irán-barát síita szervezet szerdán hirdette meg az Izrael elleni „harag napját”.

Az izraeli hadsereg szerint szerdán a Hezbollah rakétákkal lőtte Libanonból az izraeli állásokat. Az izraeli haderő pedig válaszcsapásokat mért a Hezbollah libanoni állásaira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?