A lengyel kormány elfogadta a vény nélkül kapható, esemény utáni tablettáról szóló törvénymódosítást

Donald Tusk

Elfogadta szerdán a lengyel kormány azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében alkalmazott „esemény utáni tablettákat” vény nélkül is lehessen vásárolni – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Donald Tusk miniszterelnök.

A módosító javaslat ezután a szejm elé kerül, ahol szavazni fognak róla.

A gyógyszerügyi törvény módosítása értelmében konkrétan az ellaone nevű tabletta lenne szabadon forgalmazható a 15 évnél idősebb lányok és nők számára, a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz – mondta el Tusk. Hozzátette: egy „esemény utáni” fogamzásgátló, nem pedig korai vetélést okozó szerről van szó, amely az Európai Unió államaiban „a legáltalánosabb megoldásnak számít”.

Több lengyelországi életvédő szervezet szerint az ellaone korai vetélést is okozhat.

A kormányfő bejelentette továbbá: benyújtják a szejmbe a terhesség 12. hetéig végezhető „legális és biztonságos” abortuszról szóló tervezetet is. Elismerte, hogy a széles kormánykoalíción belül eltérnek a vélemények a témáról, így a törvényjavaslatot nem kormánytervezetként, hanem civil szervezetekkel együttműködve terjesztik elő.

A 12 hétnél fiatalabb magzatok művi vetélésének engedélyezését a kormánykoalíción belül a Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 ellenzi. Azt szeretnék, hogy népszavazás döntsön az ügyben, előtte azonban állítsák vissza a magzat védelméről szóló, 1993-ban elfogadott, abortusz-kompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot. A törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése nyomán csak az első két esetben megengedett az abortusz. Az alkotmánybírósági döntés annak idején tömeges feminista tüntetéseket váltott ki.

A szintén a kormánykoalíció részét képező Baloldal frakciója már tavaly novemberben, röviddel a választások után benyújtott a szejmbe két, a terhességmegszakításra vonatkozó jelenlegi szabályozást liberalizáló tervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?