A Koszovói Demokrata Párt győzött

Pristina |

<p>A vasárnap tartott koszovói parlamenti választások első  részeredményei alapján Hashim Thaci jelenlegi miniszterelnök deklarálta pártja, a Koszovói Demokrata Párt győzelmét.</p>

A koszovói függetlenség kinyilvánítása óta először tartott általános választásokon az 1,6 millió választásra jogosult polgár 47,8 százaléka adta le voksát. Koszovó szerbek lakta körzeteiben jóval alacsonyabb volt a részvétel, mert a helyi szerb politikusok a választás bojkottjára szólítottak fel.

A kormányzási válság miatt kiírt választáson a 120 tagú parlament helyeiért 29 párt és polgári szerveződés verseng. Esélyesnek már a voksolás előtt  Hashim Thaci Koszovói Demokrata Pártját (PDK) tekintették, de nem valószínű, hogy abszolút többséget tud szerezni. Fő riválisa korábbi koalíciós partnere, a Fatmir Sejdiu vezette Koszovói Demokratikus Liga (LDK), amelyet belharcok osztanak meg. A harmadik legerősebbnek tartott politikai erő a Szövetség Koszovó Jövőjéért, amelyet gyengít, hogy vezetője, a gerillavezérből politikussá lett Ramush Haradinaj a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt áll háborús bűntettek vádlottjaként.

A nagyobb incidensek nélkül lezajlott voksolást követően, röviddel éjfél előtt Thaci bejelentette az újságíróknak: "a győzelem a mienk. Ez a koszovói demokrácia győzelme. A voksolás népszavazás volt Koszovó európai jövőjéről. A PDK széles körű és meggyőző győzelmet aratott. Holnap új korszak kezdődik, amely nem lesz könnyű, de elérjük céljainkat" - mondta Thaci.

A voksok harmadának összeszámlálása, a nem hivatalos részeredmények alapján Thaci pártja 34 százalékos támogatottságot élvez, az LDK 25 százalékot tudhat magáénak.  A PDK és az LDK is Koszovó NATO- és EU-tagsága mellett száll síkra, az állami vállalatok privatizációjának folytatását ígérik, de ugyanakkor elég kevés konkrétumot mondanak arról, hogyan lehetne fellendíteni Európa egyik legszegényebb gazdaságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?