A kínai autógyártók szervezete bírálta az elektromos járművekre kivetett EU-vámot

BYD

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) szerdán határozottan bírálta, hogy az Európai Bizottság jelentős importvámmal sújtotta a kínai elektromos járművek importját.

Az Európai Bizottság 37,6 százalékig terjedő ideiglenes vámot vetett ki a Kínából származó, kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos járművek (BEV) behozatalára július elején.

A CAAM szerdai közleménye szerint a megállapított rendkívül magas vámok jelentős kockázatokat és bizonytalanságokat jelentenek az Európában működő és beruházó kínai vállalatok számára. A szervezet figyelmeztetett, hogy az ilyen intézkedések súlyosan érinthetik az EU autóiparát, a foglalkoztatást, valamint a zöld és fenntartható fejlődést célzó erőfeszítéseket az övezetben.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kedden azt mondta, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a kínai vállalatok törvényes jogainak és érdekeinek védelme érdekében az EU lépéseire válaszul.

Az uniós intézmény tavaly október elején szubvencióellenes vizsgálatot indított BEV-ek behozatalával kapcsolatban, arra kereste a választ, hogy értékláncok részesülnek-e illegális támogatásban, és hogy ez a támogatás okozhat-e gazdasági kárt az uniós BEV-gyártóknak. A vizsgálat alapján a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kínai BEV-értéklánc tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az uniós BEV-gyártókat.

Az Európai Bizottság által kivetett ideiglenes vámok célja, hogy megakadályozza az olcsó, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjét.

Az ideiglenes vámok 2024. július 5-től léptek hatályba, legfeljebb négy hónapra. Ezen idő alatt az uniós tagállamoknak szavazniuk kell a végleges vámokról. A határozat elfogadása esetén a vámok öt évig érvényesek.

A bizottság három kínai gyártóra egyedi vámot vezetett be, amelynek mértékét egy keddi bejelentés szerint azonban némileg csökkentették. A BYD 17,4 százalékos vámját 17 százalékra, a Geely-ét 19,9 százalékról 19,3 százalékra, a SAIC esetében pedig 37,6 százalékról 36,3 százalékra. Más elektromosjármű-gyártásban érdekelt kínai vállalatokra, amelyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 20,8 százalékos vám vonatkozik. Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 37,6 százalék vámot kell alkalmazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?