A jordániai király feloszlatta a parlamentet és új kormányfőt nevezett ki

Ammán |

<p><span style="font-size: 12px;">Mandátumának lejárta miatt feloszlatta a parlamentet és új, ügyvivő kormányfőt nevezett ki II. Abdalláh jordániai király - jelentette vasárnap az állami televízió az uralkodó által kibocsátott rendeletre hivatkozva.</span></p>

 A király Hani al-Mulki volt külügyminisztert, az ország első számú kereskedelmi kikötőjének otthont adó akabai gazdasági övezet vezetőjét bízta meg az ideiglenes kormány megalakításával. A 65 éves politikus korábban a víz- és az energiaügyi, valamint az ipari tárcát is vezette, továbbá a király tanácsadójaként és Jordánia egyiptomi nagyköveteként is szolgált. Részt vett azokon az Izraellel folytatott tárgyalásokon is, amelyek 1994-ben a két ország közötti békeegyezménnyel zárultak.

Mulki Abdalláh Enszúrt váltja a kormányfői poszton. Az új kabinet fő feladata az lesz, hogy megszervezze a parlamenti választásokat, amelyeket a jordániai alkotmány értelmében a törvényhozás feloszlatásától számítva négy hónapon belül kell megrendezni.
    
Legutóbb 2013 januárjában tartottak parlamenti választásokat a közel-keleti királyságban. Az akkori voksolást bojkottálta az ellenzék fő erejét adó Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet, amely nagyobb átláthatóságot és a választási rendszer felülvizsgálatát követelte.
    
A kormány és az ellenzék között feszültség uralkodik, a Muzulmán Testvériség ugyanis azzal vádolta meg szombaton a hatóságokat, hogy a szervezetet ki akarják zárni a politikai életből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?