A Jobbik a budapesti melegfelvonulásról

Révfülöp |

<p>A Jobbik szerint Budapest a homoszexuálisok európai fővárosa lett, és a párt tiltakozik amiatt, hogy kétezer rendőrt vezényeltek vidékről a fővárosba a szombati melegfelvonulás biztosítására - jelentette ki Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján Révfülöpön.</p>

 

A "jobbérzésű" emberek felháborodásától kell óvni a melegfelvonulás résztvevőit, közben az adófizetők pénzén a vidéki közbiztonságtól vonnak el rendőröket - fogalmazott, hozzátéve, hogy emiatt megnövekedett a strandi lopások száma. Kijelentette: mivel a párt nem akar összeütközéseket, ezért "jobb híján" elmenekültek a fővárosból.

Novák Előd a Balaton-átúszás indulási helyén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a közelgő olimpia miatt szeretnék ráirányítani a figyelmet a tömegsport, így az úszás fontosságára is, mert az hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Fontosnak nevezte, hogy a Balaton-átúszás és a hasonló tömegsport-teljesítmények váljanak társadalmilag elismertté. Ugyanakkor megjegyezte: egy átlagos családnak szinte megfizethetetlen egy fővárosi strand. "A magyar emberek sokkal inkább az adósságban úsznak, és nem a Balatonban" - fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy a Jobbik aggódik a Balatonért, és reményét fejezte ki, hogy a luxushajólobbik érdekei - amelyek a Sió-csatorna megnyitását szeretnék elérni - nem írják felül a fürdőzőkét.

Szólt arról is, hogy a párt civil szervezetekkel közösen a Hősök terén megemlékezést tart szombaton a 907. júliusi pozsonyi csata emlékére, amelyben Árpád fejedelem a többszörös túlerővel szemben megvédte a bajor seregektől a magyarságot. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy tartsanak állami megemlékezést is a győztes csata emlékére, és nagyon sajnálják, hogy a Hősök terén állami biztosítással csak a homoszexuálisok vonulhatnak.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?