A járvány terjedésével számolnak a német hatóságok

Berlin |

<p>A hasmenésjárvány terjedésével számolnak a német hatóságok. Kedd reggeli adatok szerint az EHEC bélbaktérium okozta fertőzés eddig 15 halálos áldozatot követelt, és immár megközelíti az 1500-at a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma.</p>

A Robert Koch országos járványügyi intézet igazgatója egy interjúban azt hangoztatta, hogy további megbetegedésekkel, illetve áldozatokkal kell számolni.

A sok rossz jel mellett két jó is akadt. Egyrészt a kedd reggeli újságok megerősítették, hogy a münsteri egyetem tudósai gyorstesztet fejlesztettek ki a fertőzés kimutatására. Másrészt pedig ismertté vált, hogy egyre több észak-németországi kórházban próbálkoznak egy úgynevezett antitest-terápiával, amely várakozások szerint lehetővé teszi a legsúlyosabb szövődmények kezelését.

Ami a münsteri kutatási eredményeket illeti, azok jelentősége abban van, hogy lehetővé válik a különleges coli baktérium okozta fertőzés gyors kimutatása. Szakértők szerint ez eddig legalább két napot vett igénybe, a tudósok által kifejlesztett gyorsteszt viszont lehetővé teszi, hogy a kórokozó baktériumot órákon belül kimutassák.

Hamburgban és Hannoverben ugyanakkor már alkalmazzák az Eculizumab nevű antitest-terápiát a hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) küszködő betegek kezelésére. Közismert ugyanis, hogy a fertőzés legsúlyosabb esetekben a vörös vértestek rombolásával vérszegénységet és veseelégtelenséget okoz, és az elmúlt napokban előfordult, hogy a dialízises kezelés is eredménytelen maradt. A szóban forgó antitest-terápia alkalmazásának első jelei kedvezőek, az orvosok azonban figyelmeztettek arra, hogy nincs szó "csodaszerről". Hogy a terápia valójában mennyire sikeres, az a szakértők szerint ténylegesen 3-4 héten belül derül ki.

Az orvosok aggodalmait növeli az is, hogy a fertőzés következtében mind több központi idegrendszeri károsodást, a többi között beszédzavart észlelnek.

Egyes helyeken hiány van a vérplazmában is, a tartományok egymást igyekeznek kisegíteni.

A fertőzés terjedésével kapcsolatban a hatóságok továbbra is sötétben tapogatódznak. Németországban egyre kevesebb szó esik a korábban első számú baktériumhordozónak tekintett, importált spanyol uborkáról. A hatóságok most elsősorban "saját házuk táján" keresik - de nem találják - a felelős élelmiszereket. Mindenesetre elsősorban az uborka, a paradicsom, a paprika, valamint a saláta - és általánosságban a nyers zöldség - fogyasztását nem ajánlják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?