Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter „bosszúállónak” és „autokratának” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki véleménye szerint mindenáron meg akarja nyerni az ukrajnai háborút – írta vasárnap az NLTimes hírportál.
A holland védelmi miniszter bosszúálló autokratának nevezte Putyin elnököt
Ollongren, a WNL televízió csatorna vasárnapi műsorában, kijelentette: a 2008-as georgiai orosz invázió és a Krím félsziget 2014-es elcsatolása óta az orosz elnök jellemzői egyre inkább szembetűnőbbek. „Célja mindenáron úgy alakítani a dolgokat, ahogy véleménye szerint szükséges, ha kell emberéletek árán is” – fejtette ki.
A védelmi miniszter szerint az a tény, hogy Oroszország a hétvégén hiperszonikus rakétákat vetett be Ukrajna ellen, rámutat arra, hogy Putyin milyen messze hajlandó elmenni. „Ezeknek az új, nagyon drága fegyvereknek a bevetéséből is látszik, hogy mindent meg akar mozgatni a háború megnyerése érdekében – tette hozzá.
Ollongren arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Putyin háborús bűnös-e, azt válaszolta, hogy „az egész háború illegális”. „Oroszország nehézfegyvereket használ önkényesen kiválasztott célpontok ellen. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi közösség ezért ítéli el olyan határozottan ezt a háborút” – jelentette ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.