A holland kormány szeptemberben beszüntetné a távolságtartásra vonatkozó szabályokat

koronavírus Hollandia

Az ügyvivő holland kormány szeptemberben beszüntetné a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, novemberre pedig az összes járványügyi korlátozást felszámolná. A lazítási terveket Mark Rutte kormányfő jelentette be péntek esti sajtótájékoztatóján.

Rutte kifejtette: nyár elején túl gyorsan enyhítették a korlátozásokat, ezért „nagyon fontos, hogy a lazítások óvatosan, lépésről lépesre történjenek”.

Hugo de Jonge egészségügyi miniszter közölte, hogy a szigorú szabályok felszámolását először a felsőoktatásban kezdik meg, ahol augusztus végétől már nem kell betartani a másfél méteres távolságot, az arcmaszk viselése viszont továbbra is ajánlott marad, és a tancsoportok létszáma is legfeljebb 75 fő lehet.  

A kormány bejelentette ugyanakkor, hogy szeptember közepéig hatályban marad a többi járványügyi intézkedés: a vendéglátóipari helyiségeknek továbbra is be kell zárniuk éjfélkor, az éjszakai szórakozóhelyek pedig legalább szeptember 20-ig zárva maradnak. Emellett az egynapos rendezvényeken maximum 750, kizárólag oltási igazolvánnyal rendelkező fő vehet rész. A külföldi utakhoz szükséges ingyenes tesztelési időszakot egy hónappal, szeptember végéig meghosszabbította a holland vezetés. Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy szeptember után már nem lesz lehetőség ingyen tesztelésre, ezért valamennyi állampolgárt az oltás felvételére buzdította.

A kormány legközelebb szeptember 17-én tanácskozik járványügyben és dönt a következő lépésekről.

A holland közegészségügyi intézet legfrissebb adatai szerint pénteken 2718 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, pár száz fővel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt.  A kórházi felvételek száma valamivel csökkent az elmúlt héten, jelenleg 450-en szorulnak egészségügyi ellátásra, közülük 196 beteget intenzív osztályon ápolnak. Az intézet szerint ez három hét óta a legalacsonyabb arány.

Hollandiában eddig a lakosság 71 százalékát oltották be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?