A Hezbollah levadászta az Iszlám Állam egyik parancsnokát

Bejrút |

<div>A Hezbollah libanoni radikális síita szervezet végzett az Iszlám Állam Libanonban tevékenykedő parancsnokával.</div>

A szíriai határhoz közeli, zömmel keresztények lakta faluban, Kaában a hét elején legalább öt ember halt meg öngyilkos robbantásokban és fegyveres támadásokban, több mint 250-en megsebesültek. A libanoni kormányban részt vevő Hezbollah a támadásokért az Iszlám Államot tette felelőssé. A Hezbollah tévécsatornája, az al-Manar híradása szerint rakétatámadásban ölték meg az Abu Hatab néven ismert parancsnokát. A Hezbollah az Iszlám Állam két parancsnoki állását semmisítette meg a határ közelében, a bunkerekben Abu Hatab mellett több más dzsihádista is életét vesztette. A Hezbollah a világhálóra is feltette a kettős rakétatámadásról készült videofelvételt. Az erőszak korábban is gyakran átcsapott Libanonba a polgárháború sújtotta szomszédos Szíriából. Az Iszlám Állam és az al-Kaida 2014-ben rövid időre el is foglalta a határ libanoni oldalán fekvő Arszal városát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?