Külföld

A héten nem jelentettek majomhimlős megbetegedést Szlovákiában

A héten nem jelentettek majomhimlős megbetegedést az országban. Eddig összesen 14 fertőzöttet találtak – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Marek Eliáš, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) kommunikációs osztályának munkatársa.
author
TASR

2022. szeptember 16. 15:49

majomhimlő
- Shutterstock-felvétel

„Szlovákiában nem emelkedett jelentősen az esetszám, járvány nem alakult ki, csak szórványosan fordulnak elő fertőzések. Számolunk azzal, hogy újabb fertőzöttek is lesznek" – tette hozzá Eliáš.

Tájékoztatása szerint a betegség terjedése több európai országban is lassulni kezdett. „Az Egyesült Államokban is visszaszorulóban van a fertőzés, a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ azonban arra számít, hogy tovább fog növekedni az esetszám, de lassúbb ütemben, mint az elmúlt hónapokban" – tette hozzá Marek Eliáš.

Hangsúlyozta, hogy a csökkenés ellenére továbbra is óvatosnak kell lenni, és hozzátette, odafigyeléssel megelőzhetők az újabb fertőzések, és a tünetek korai felismerésével megakadályozható a betegség terjedése.

A majomhimlő vírusos, zoonózisos betegség. Lappangási ideje általában hat és 13 nap között van, de öt és 21 nap között is lehet. A tünetek kezdetben az influenzáéhoz hasonlítanak. A fertőzött ember lázas, fáradt, izomfájdalmai vannak, hidegrázás gyötri, később pedig megjelennek a majomhimlőre jellemző kiütések. Emberről emberre a majomhimlő vírusát tartalmazó biológiai anyaggal szennyezett tárgyakkal, fertőzött állattal, személlyel való érintkezés útján terjed.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az Új Szó-stúdió vendégei (balról): Dudás Tamás, a Páneurópai Egyetem Gazdasági Karának dékánja és Gál Zsolt politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem Politológiai Tanszékének oktatója (Miroslav Mikas felvétele)

Új Szó-stúdió: ki okozza az inflációt, Moszkva vagy Brüsszel?

alapok

Befektetők kontra infláció: már csak a részvény- és ingatlanalapok segíthetnek

parlament k

Ipsos: A koalícióból való kilépése óta csökken az SaS népszerűsége

vonatbaleset

Még nem végeztek a komáromi vasúti baleset következményeinek felszámolásával

Új Szó

Miről ír a keddi Új Szó?

f

KVÍZ: Mérd fel a tudásod ezzel a 8 kérdéssel!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.