Ottawa.
A Hetek szerint jól sikerült a terroristapénzek zárolása
Ottawa. A világ legfejlettebb országaiban javultak a gazdasági kilátások az utóbbi hónapokban, de még további lépésekre van szükség ahhoz, hogy a recesszióból való kilábalás tartós legyen – állapították meg a világ hét legfejlettebb országának (G-7-ek) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei szombaton, kétnapos ottawai tanácskozásukat zárva. A miniszterek és jegybankkormányzók elégedetten nyugtázták, hogy közel 150 országban több mint 100 millió dollárt zároltak a szeptember 11-i Amerika-ellenes terrormerényletek után indított nemzetközi küzdelem keretében.
Megállapították, hogy a terrorizmust finanszírozó források elzárásának terén jelentős előrelépés történt, de a siker érdekében még további intézkedésekre van szükség. Döntöttek arról, hogy kidolgoznak egy rendszert az információk cseréjére, illetve a pénzintézetek ellenőrzésére. Cselekvésre szólították fel azokat az országokat, amelyek még nem hozták összhangba törvénykezésüket a terrorizmus elleni harcot pénzügyi téren segítő célkitűzésekkel és lehetőségekkel.
A G-7-ek méltatták a súlyos gazdasági válsággal küszködő Argentína jó irányba tett lépéseit, de egyúttal felszólították a latin-amerikai országot, hogy működjön együtt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és a nemzetek közösségével egy, a pénzügyi és szociális téren is életképesnek bizonyuló gazdasági reformprogram kidolgozásának érdekében.
Megerősítették: a Hetek a többi donorországgal együtt továbbra is dolgoznak annak a kérdésnek a rendezésén, hogy miként lehetne feltölteni a legszegényebb országokat támogató Nemzetközi Fejlesztési Szövetség pénzalapjait. A G-7-ek gazdasági vezetői hangsúlyozták azonban, hogy hatékonyabban kell felhasználni a fejlesztési támogatásokat, illetve az ezekben részesülő országoknak vállalniuk kell lényegi politikai reformok végrehajtását, a közügyek megfelelő irányítását és a jogállamiság megteremtését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.