A hét végén eldől, Petr Pavel vagy Andrej Babiš lesz az új cseh államfő

Petr Pavel Andrej Babiš

Pénteken és szombaton tartják a cseh államfőválasztás második fordulóját, amelyben eldől, hogy Petr Pavel nyugalmazott tábornok vagy Andrej Babiš volt kormányfő lesz-e Csehország új köztársasági elnöke.

A hatályos szabályok által meghatározott időpontig, vagyis csütörtök délután két óráig egyikük sem lépett vissza.

Andrej Babiš vasárnap a közszolgálati televízióban szólította fel Petr Pavelt, hogy lépjen vissza az ő javára, mert ő jobban tudná képviselni Csehország érdekeit, mint a tábornok. Babiš azt állította, hogy elnökként az ellenzéki szavazók nagy táborát képviselné, s ezzel mintegy ellensúlya lenne a kormánynak és a parlamenti többségnek. Petr Pavel reagálásában leszögezte: ő egy társadalomnak tartja az összes választót. „Egész életemben hazámat szolgáltam. Amennyiben sikeres leszek, ezt fogom tenni a továbbiakban is, és Önt is szolgálni fogom” – hangsúlyozta a nyugalmazott tábornok.

A választóhelyiségek pénteken délután két órától este tízig, szombaton reggel nyolctól délután két óráig lesznek nyitva. A választásra jogosult polgárok száma mintegy 8,3 millió.

A két hete lezajlott első fordulóban Petr Pavel 35,4 százalékot, Andrej Babiš 34,99 százalékot szerzett.

A második forduló előtti választási kampány igen kiélezett volt. Miloš Zeman jelenlegi államfő, akinek második mandátuma március elején lejár, a mostani választási küzdelmet egyfajta polgárháborúnak nevezte.

Andrej Babiš elsősorban azt hangoztatta nyilatkozataiban, hogy Pavel katonaként háborúba sodorja Csehországot, s a hadseregen kívül semmihez sem ért.

Petr Pavel pedig azt hangsúlyozta, hogy ő a rend és a nyugalom képviselője, s nem viszi be az országot semmiféle konfliktusba.

A kormánykoalíció kiállt Petr Pavel mellett, Andrej Babišt saját pártján és Zeman elnökön kívül a kommunista párt támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?