A Hamász arra kéri Abbászt, hogy vegye át a Gázai övezet irányítását

Gáza |

<p>A Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin szervezet felkérte kedden Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy küldjön tisztségviselőket Gázába, akik visszavennék a Hamász által egy évtizede megkaparintott keskeny, part menti övezet ellenőrzését.</p>

Iszmail Haníje, a Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) vezetője kijelentette: szervezete komolyan gondolja, hogy visszaadja a hatalmat a Nyugat által támogatott palesztin vezetőnek, egyúttal felszólította őt, hogy "gyakorlati lépésekkel" reagáljon kezdeményezésükre.

A Hamász előzőleg értésre adta, hogy - engedve Abbász kulcsfontosságú követelésének - kész felszámolni azt a vitatott gázai bizottságot, amely az elmúlt hónapokban az övezet közigazgatását irányította. Emellett felajánlotta az összes kormányzati funkció átadását az Abbász irányította Palesztin Hatóság kezébe, valamint közös általános választások megrendezését Ciszjordániában és a Gázai övezetben, egy új palesztin egységkormány létrehozása céljából.

"Világos és őszinte meghívással fordulunk önökhöz, és nem gördítünk semmilyen akadályt az egységkormány Gázai övezeti munkája elé" - mondta Haníje, miután visszatért Kairóból, ahol ő és más Hamász-vezetők ritkaságszámba menő tárgyalásokat folytattak egyiptomi vezetőkkel.

 Nyilatkozatában Haníje méltatta a Hamász és Egyiptom között lezajlott közeledést is. Egyiptom 2013-ban, miután a hadsereg elmozdította az ország megválasztott iszlamista elnökét, Mohamed Murszit, megszakította kapcsolatait a Murszi által támogatott radikális palesztin csoporttal, és blokád alá helyezte a Gázai övezetet.

A Hamász pénzügyi és politikai tekintetben is bajba került az övezet évek óta tartó izraeli-egyiptomi blokádja, valamint az Abbász által az utóbbi időben gyakorolt gazdasági nyomás hatására.

Az iszlamista szervezet 2006-ban - egy évvel Izrael Gázai-övezetből való kivonulása után - megnyerte az utoljára akkor megtartott palesztin parlamenti választásokat, majd 2007-ben fegyveres úton hatalmába kerítette a Földközi-tenger partján húzódó enklávét és elüldözte a Fatah párt ottani vezetőit.

Az Abbász vezette, mérsékelt Fatah mozgalom és a Hamász már többször folytatott tárgyalásokat a megbékélésről, s egy sor kérdésben megállapodásra is jutott, de végül soha nem tudták rendezni vitájukat és helyreállítani a Fatah fennhatósága alatt álló Ciszjordánia és a Gázai övezet politikai egységét.

A Hamásznak több ezer fegyveres harcosa, valamint számottevő rakéta- és aknavető arzenálja van, s mindig is elutasította a leszerelésüket, vagy azt, hogy harcosait Abbász ellenőrzése alá helyezze. A két palesztin erő Izrael kérdésében is megosztott. Míg Abbász elsimerte Izraelt és lemondott a zsidó állammal szembeni erőszakról, addig a Hamász célul tűzi ki Izrael felszámolását.

Az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakára New Yorkba induló Abbász vasárnap már óvatosan üdvözölte a Hamász kezdeményezéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?