A G7 szerint a világgazdaság ellenállt a világjárványnak és az ukrajnai konfliktusnak

G7

A világgazdaság ellenálló képességéről tett tanúbizonyságot különböző válságokkal szemben, beleértve a koronavírus-járványt és az ukrajnai helyzetet – áll a világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek a japán Niigatában tartott találkozója után szombaton elfogadott közös közleményében.

„A világgazdaság ellenálló képességet mutatott számos sokkhatással szemben” – áll a dokumentumban, amely példaként felsorolja a koronavírus-járványt, valamint az Ukrajna körüli helyzetet és az ezzel összefüggő inflációnövekedést a világon. „Mindazonáltal ébernek és rugalmasnak kell maradnunk makrogazdasági politikánkban a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatban megnövekedett bizonytalanság közepette” – áll a közleményben.

A miniszterek és a jegybankok vezetői hangsúlyozták: „továbbra is szorosan együttműködünk a felügyeleti és szabályozó hatóságokkal a pénzügyi szektor fejlődésének nyomon követése érdekében, és készek vagyunk a megfelelő intézkedések megtételére a pénzügyi stabilitás és a globális pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése érdekében”.

A közlemény más országokat is felszólított az Oroszország elleni szankciós intézkedésekhez való csatlakozásra, és megerősítette, hogy a G7-országok az ukrán konfliktus rendezéséig befagyasztva kívánják tartani az orosz vagyont. A közlemény aláírói megerősítették azt az elhatározásukat, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzák, hogy Oroszország megkerülje az ellene életbe léptetett szankciókat. Egyben kinyilvánították elkötelezettségüket Ukrajna támogatása mellett, ameddig az szükséges.

A dokumentumban ígéretet tettek arra, hogy kordában tartják az inflációt, miközben segítik az emelkedő árak miatt leginkább szenvedőket. Egyben elkötelezték magukat, hogy együttműködnek a stabilabb, diverzifikáltabb ellátási láncok kiépítse céljából az energiabiztonság és a makrogazdasági stabilitás javítása érdekében.

A közlemény nem tartalmazott konkrét említést Kínáról.

Idén Japán elnököl a G7-ben és ennek keretében már több magas szintű találkozót szervezett például a külügyminiszterek, valamint digitalizációs és technológiai miniszterek részvételével.

A G7-ek csúcstalálkozóját május 19–21. között tartják Hirosimában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?