A G7-csoport külügyminiszterei megállapodtak az Oroszországgal szembeni szankciók szigorításáról

G7

A hét legfejlettebb ipari ország csoportjának (G7) külügyminiszterei kedden Japánban tartott tanácskozásukon megállapodtak arról, hogy fokozzák, összehangolják és teljes mértékben érvényesítik az Oroszországgal szemben az ukrajnai agresszió miatt kivetett szankciókat.

A miniszterek a japán középső részén fekvő Karuizavában tartott tanácskozásuk végén elfogadott közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, továbbra is fellépnek Oroszország és más országok azon kísérletei ellen, amelyekkel megpróbálják kijátszani és aláásni a szankciós intézkedéseket.

A dokumentumban kifejtették, megismételik felhívásukat, hogy minden ország szüntesse be Oroszország háborújának támogatását, különben súlyos következményekkel kell szembenézniük.

„Megerősítjük az Oroszországnak fegyvereket szállító harmadik felek megakadályozására és az ezekre való reagálásra irányuló egyeztetéseinket, továbbra is fellépünk azok ellen, akik anyagilag támogatják Oroszország Ukrajna elleni háborúját” – hangsúlyozták.

A csoport külügyminiszterei ismételten felszólították Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül vonuljon ki Ukrajnából, egyben elítélték Moszkva nukleáris retorikáját, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, miszerint taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba.

A vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyverek Moszkva általi bevetése súlyos következményekkel járna – tették hozzá.

A külügyminiszterek találkozóját a G7-oszágok vezetőinek májusban Hirosimában tartandó csúcstalálkozója előtt tartották. Jelenleg Japán tölti be a G7 soros elnöki tisztségét. A csoportnak tagja Japán mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?