A G20 legtöbb tagja elítélte Oroszországot a háború miatt

putyin kp

Zárónyilatkozat nélkül ért véget szombaton Bangalorban a világ húsz legfejlettebb gazdasága pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek kétnapos tanácskozása, miután Kína és Oroszország nem volt hajlandó aláírni a többi tagország által támogatott, Oroszországot az ukrajnai háború miatt erősen elítélő dokumentumot.

India, a G20 országcsoport soros elnöke, a tanácskozás házigazdája vonakodott a háború kérdését napirendre venni, de a nyugati országok ragaszkodtak hozzá. A konszenzus hiánya miatt India kénytelen volt zárónyilatkozat helyett a kétnapos tanácskozáson elhangzottakat összegző dokumentum kiadásával beérni.

Sok tag határozottan elítélte az ukrajnai háborút, és hangsúlyozta, hogy hatalmas emberi szenvedéseket okoz, súlyosbítja a világgazdaságban meglévő problémákat

– olvasható a dokumentumban, amely megemlíti a szállítási láncok megszakadását, a pénzügyi stabilitásra leselkedő veszélyeket, a folytatódó energia- és élelmiszerbizonytalanságot.

Christian Lindner német pénzügyminiszter sajnálatosnak nevezte, hogy Kína nem volt hajlandó csatlakozni a nyilatkozathoz.

A tanácskozás szünetében szombaton a Nemzetközi Valutaalap (IMF) találkozót tartott a Világbank, Kína, India, Szaúd-Arábia és a G7-országok képviselőivel, amelyen megvitatták a nehéz helyzetben lévő gazdaságok számára nyújtandó adósság átütemezést, de túlságosan sok volt a nézeteltérés a tagok között – mondta Kristalina Georgieva, az IMF főigazgatója.

Az orosz külügyminisztérium szombat este közleményben fejezte ki sajnálkozását, hogy a nyugati országok folytatják a G20 destabilizálását, és oroszellenes, tisztán konfliktuskeltő módon használják fel a szervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?