A fukusimai törmelék bármelyik pillanatban elérheti Hawaiit

Honolulu |

<p>Csaknem ötezer kilométert megtéve átsodródott a Csendes-óceán felén a tavalyi fukusimai szökőárral tengerbe került hatalmas mennyiségű törmelék, épületmaradvány és hajóroncs, és bármelyik pillanatban elérheti Hawaii egyes távoli szigeteit.</p>

Az amerikai óceán- és légkörkutató intézet, a NOAA keddi tájékoztatása szerint a sodródó törmelék eddig 4.828 kilométert tett meg, s első darabjai mostanság érik a Hawaii központi szigetétől északnyugatra fekvő piciny atollokat. Az idei és a jövő március között éri el a törmelék Oregon állam partjait.
Ruth Yender, a szökőárban keletkezett szemét figyelését összehangoló NOAA-illetékes szerint a hivatal szakértői figyelik a törmelék mozgását. Kérték a Midway-szigeteken dolgozó kutatokat is, hogy figyeljék az ottani korallzátonyok környékét.
A tavalyi március 11-i pusztító földrengésben, illetve az azt követő szökőárban 20-25 millió tonna törmelék keletkezett. A szökőár idején egész házak, hajók, gépkocsik, bútorok és háztartási gépek kerültek a tengerbe, s nagy részük elsüllyedt Japán északkeleti partjainál. Becslések szerint egy-két millió tonna törmelék került az óceánba, s csak 1-5 százaléka éri el Hawaiit, illetve az amerikai és kanadai partokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?