A függetlenség mellett szavaztak a katalánok

Barcelona |

<p>Katalónia függetlenségét támogatta a szavazók túlnyomó többsége az észak-spanyolországi régióban vasárnap megrendezett jelképes - nem kötelező érvényű - népszavazáson. A szavazók 95 százaléka egyetértett azzal, hogy Katalónia "demokratikus, szociális, független jogállam" legyen - közölték vasárnap késő este a népszavazást kezdeményező, függetlenségpárti magánszervezetek.</p>

A részvételi arány ugyanakkor elmaradt az előzetes várakozásoktól, mindössze 30 százalékos volt. Az eredeti cél az volt, hogy a 700 ezer voksolásra jogosult katalán legalább 40 százalékát mozgósítsák a 166 érintett településen. Az El País című spanyol napilap szerint viszont magasnak tekinthető a részvételi arány ahhoz képest, hogy a közvélemény-kutatások szerint csak a katalánok 20 százaléka függetlenségpárti.

Az informális népszavazás kezdeményezői a referendummal azt akarták elérni, hogy társadalmi vita induljon a Spanyolország és Katalónia közötti kapcsolatokról, illetve figyelmeztetésnek is szánták Madridnak.

A spanyol kormány nem ismeri el a referendumot, arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint hivatalosan csak Madrid írhat ki népszavazást. A szavazás lebonyolításában a katalán helyhatóságok nem is vettek részt: a szavazóhelyiségeket nem az egyes települések városházáin rendezték be, hanem szakszervezeti székházakban vagy egyházi épületekben.

A 2006-ban Madrid által is elfogadott autonóm státusra hivatkozva Katalónia nemzetként definiálja magát. A katalán nyelvet a Franco-diktatúra (1939-75) alatt elnyomták. A spanyolra hasonlító nyelvet Katalónián kívül a szomszédos Valencia régióban, a Baleár-szigeteken, valamint a Pireneusokban fekvő törpeállam, Andorra területén is beszélik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?