A francia erők megöltek egy keresett terrorvezért Maliban

Párizs |

<p>A francia erők megölték Maliban Ahmed Al Tilemsit, az al-Murabitun nevű dzsihadista mozgalom vezetőjét az ország északi részén található Gao térségében, valamint ártalmatlanná tették a terrorcsoport tucatnyi tagját - jelentette be csütörtökön Párizsban a francia vezérkar.</p>

"A múlt éjjel, egy információnak köszönhetően a francia erők a mali hatóságokkal együttműködésben akciót indítottak Gao térségében" - közölte Gilles Jaron ezredes, vezérkari szóvivő. Elmondta, hogy Ahmed el Tilemsi (harci nevén Abderrahman Uld al Amar) terroristát a franca erők megölték, további tucatnyi fegyverest pedig "harcképtelenné" tettek. "Nagyon kemény csapást mértünk az (al-Murabitun) tevékenységére" - fogalmazott az ezredes.    

Francia kormányforrások szerint Ahmed el Tilemsi fontos célpont volt, a francia hadsereg napok óta a nyomában volt. A francia légicsapás csütörtök virradóra történt, és nincs összefüggésben az utolsó francia túsz, Serge Lazarevic hétfő esti kiszabadulásával. 

Az al-Murabitun nevű fegyveres iszlamista csoport 2013 augusztusban jött létre két másik szervezet, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) volt vezetőjének, az algériai Mokhtar Belmokhtar saját csoportjának és a Mozgalom a nyugat-afrikai egységért és a szent háborúért (MUJAO) nevű dzsihadista mozgalomnak az egyesülésével. Ez utóbbinak volt az egyik vezetője a mali Ahmed al Tilemsi.   

A francia kormány szerint a megölt terrorista nevéhez fűződik Gilberto Rodrigues Leal, egy francia túsz elrablása, akinek halálát áprilisban jelentették be, a holttestet viszont nem adták ki és nem is találta meg senki. A francia férfit 2012 novemberben rabolta el Mali nyugati részén a MUJAO.  

A Maliban folyó terrorelhárítási katonai akció keretében mintegy 1400 francia katona tartózkodik az afrikai országban. Rajtuk kívül öt afrikai ország (Mali, Mauritánia, Niger, Burkina Faso, Csád) vesz részt a 3 ezer katonát mozgósító hadműveletben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?