A főorvos hibája miatt halt meg egy egyéves kisfiú Csehországban

orvos

A kórház a héten 2,6 millió cseh korona (105 ezer euró) kártérítést fizetett a szülőknek.

A csehországi Domažlice kórházban 2020-ban halt meg a kisfiú, miután a főorvos, František Záhalka téves beavatkozást hajtott végre. A 71 éves orvos nyers bab elfogyasztása után sós oldattal öblítette ki a gyermek gyomrát, bár nem volt akut életveszélyben.

Alapvető orvosi hiba volt az az eljárás, hogy ilyen magas koncentrációjú sóoldatot pumpált egy 15 hónapos csecsemő gyomrába, akinek semmilyen életveszélyes tünete nem volt” – mondta Jan Švígler bíró az ítéletében.

A bíróságon az elhunyt fiú édesanyja elmondta, hogy két évet próbálkoztak gyermekáldással.
 

A végzetes napon a kicsi a bab elfogyasztása után jól volt, de az anyuka óvatos akart lenni, és felhívta a kórházat. Arra biztatták, hogy menjen vele megelőző vizsgálatra.

Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy az orvos utasítására szorosan magamhoz szorítottam a küszködő Martinkát, miközben a karjaimban ölte meg őt” – mondta a nő. A beavatkozás után a kicsi nem reagált többé, eszméletét vesztette és már nem tudtak rajta segíteni.

A szakértők szerint a rendkívül koncentrált sóoldat a test anyagcsere-bomlását okozta, majd megduzzadt a gyermek agya, ez pedig gyors halálához vezetett. A kórház nem kért azonnal bocsánatot az orvos bűnössége miatt. A hivatalos bocsánatkérés a kártérítés kifizetésével a polgári per előtti napon történt.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?