A felkelők szabadon engedtek egy olasz újságírót és egy belga arabkutatót

Brüsszel/Róma |

<p>Váltságdíj ellenében szabadon engedtek a szíriai felkelők egy olasz újságírót és egy belga arabkutatót, akiket áprilisban raboltak el.</p>

A belga és az olasz kormány is megerősítette hétfőre virradóra, hogy a szíriai felkelők elengedték Domenico Quiricót, a La Stampa című olasz napilap veterán haditudósítóját és Pierre Piccinin da Prata belga írót és tanárt, arabkutatót. A belga média szerint szabadulásuk Brüsszel és Róma szoros együttműködése révén vált lehetővé, de a híradásokból nem derült ki, hogy mekkora váltságdíjat fizettek értük.    Néhány órával a bejelentés után a két túszt szállító gép már meg is érkezett Rómába. Quirico azt mondta a repülőtéren várakozó újságíróknak, hogy öthónapos fogsága alatt teljesen el volt zárva a külvilágtól és azt sem tudta, hogy kit választottak meg április közepén olasz államfőnek. A meggyötörtnek tűnő újságíró arra panaszkodott, hogy elrablói rosszul bántak vele.    Domenico Quirico április 6-án lépett Szíria területére Libanonból, és három napra rá tűnt el Homsz városában da Pratával együtt.    Quirico tapasztalt haditudósító, aki afrikai és közel-keleti konfliktusokról írt. Pierre Piccinin da Prata az arab ellenzéki mozgalmakat tanulmányozta a térségbeli országokban, és a szíriai konfliktus kezdete óta hétszer járt az országban. Tavaly előtt májusban a felkelők egyszer már elrabolták, akkor néhány nap múlva szabadon engedték. Az incidens nem tántorította el attól, hogy folytassa kutatómunkáját Szíriában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?