A Fehér Ház szerint Észak-Korea nagy mennyiségű katonai felszerelést szállított Oroszországnak

Putyin Kim Dzsong Un

Amerikai információk szerint Észak-Korea nagy mennyiségű katonai felszerelést szállított Oroszországnak az elmúlt hetekben – közölte a Fehér Ház pénteken.

Az elnöki hivatal bejelentése szerint összesen több mint 1000 konténert szállítottak tengeri és szárazföldi úton Észak-Koreából Oroszországba szeptember 7-e és október 1-e között.

Az információk szerint a szállítmányok Raszon észak-koreai kikötőből indultak hajón Dunaj távol-keleti orosz kikötőbe, ahonnét vasúton vitték tovább őket az ukrán határtól 290 kilométerre fekvő Tyihoreckbe.

A Fehér Ház felvételeket is megjelentetett, amelyek értékelése szerint azt mutatják, ahogy orosz zászló alatt közlekedő hajóra rakodják át a konténereket, amelyek amerikai értékelés szerint Oroszország ukrajnai háborúját segítik.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora azt mondta, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint Észak-Korea fejlett orosz haditechnikához juthat hozzá a lőszerszállítmányért cserében Oroszországból.

Az Egyesült Államok korábban már közzétett információkat arról, hogy Észak-Korea kisebb rakétaszállítmányokat küldött Oroszországba, de most első alkalommal hozott nyilvánosságra jelentős fegyvermozgásról szóló információt.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szeptemberben hatnapos látogatást tett Oroszországban, ahol találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a védelmi együttműködés elmélyítéséről tárgyalt.

Az észak-koreai állami média beszámolója szerint az ország legfőbb vezetője oroszországi látogatását követően a nukleárisfegyver-gyártás felgyorsítását tűzte ki célul, és Észak-Korea jelentősebb szerepvállalását sürgette az Egyesült Államokkal szembenálló országok koalícióján belül, a megfogalmazás szerint, „az új hidegháborúban”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?