A Fed elnökével tanácskozott Obama

Washington |

<p>A gazdaságról és a pénzügyek felügyeletéről folytatott kedden megbeszélést Barack Obama amerikai elnök Janet Yellennel, az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank-rendszernek, a Federal Reserve-nek az elnökével a Fehér Ház Ovális Irodájában.</p>

Ez volt kettejük első négyszemközti megbeszélése azóta, hogy Yellen februárban letette a hivatali esküt. A Fehér Ház szűkszavú közleménye szerint Obama és a Fed-elnök áttekintette a Wall Street reformjáról szóló, valamint a fogyasztóvédelmi törvény végrehajtását. Szó esett az amerikai és a világgazdaság rövid és hosszú távú növekedési kilátásairól is.    Ugyanakkor nem világos, hogy a találkozót miért időzítették éppen egy nappal a "félidős" választások elé. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője egy nappal a megbeszélést megelőzően kijelentette, hogy ezen az amerikai gazdaság hosszú távú kilátásait fogják megbeszélni.    Az ütemezéssel kapcsolatban rámutatott, hogy azt időszerű volt Obama közelgő ázsiai látogatását megelőzően megtartani. Az elnök vasárnap indul egy hosszabb külföldi körútra, amelynek keretében Kínát és Mianmart keresi fel, valamint részt vesz a G20-csoport brisbane-i csúcstalálkozóján.    Az amerikai gazdaság az elmúlt hónapokban a javulás jeleit mutatta, ám az élénkülés történelmi léptékben még mindig gyenge. A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a minap bejelentette: október végével megszünteti a gazdaságösztönző céllal folytatott kötvényvásárlási programja havi keretösszegének utolsó 15 milliárd dolláros tételét is. Az alapkamat 0-0,25 százalékos szintje ugyanakkor változatlan maradt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?