A Fed-elnök további kamatemelést lát szükségesnek a következő hónapokban az inflációellenes harc jegyében

Beindult az infláció az Európai Unióban

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke további kamatemelést lát szükségesnek az év következő hónapjaiban, annak ellenére, hogy a Fed szerdán, 15 hónapja először változatlanul hagyta az irányadó kamatot.

Jerome Powell, a nyíltpiaci bizottság kétnapos kamatdöntő ülését követően tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a testület tagjainak többsége az év végére 5,6 százalékos irányadó kamatot lát szükségesnek, a jelenlegi 5,1 százalékkal szemben, ami 2024 végére 4,6, 2025 végére pedig 3,4 százalékig mérséklődhet.

A Fed-vezető elmondta, hogy a tavaly márciusban kezdett kamatemelési ciklus érezteti hatását az amerikai gazdaságon, különösen a kamatérzékeny gazdasági területeken, mint a lakáspiac, és beruházások. Hozzátette ugyanakkor, hogy idő kell ahhoz, hogy a monetáris szigorítás, azaz a magasabb kamatszint kifejtse teljes hatását, különösen az inflációra nézve.

Azt, hogy a testület a szerdán zárult ülésén nem változtatott az alapkamaton azzal magyarázta, hogy időt szeretnének hagyni a szükséges értékelések elvégzéséhez a monetáris politikát illetően.

Jerome Powell nyomatékosan hangsúlyozta a Federal Reserve erős elkötelezettségét az infláció csökkentésében a 2 százalékos célszint felé. Megállapította, hogy Fed részéről tisztában vannak a magas inflációs környezet okozta nehézségekkel, annak vásárlóerőre gyakorolt romboló hatásával, különös tekintettel az élelmiszerek árára, valamint a lakhatási és energiaköltségekre. Ugyanakkor hozzátette, hogy a célnak tekintett 2 százalék elérése időbe telik, és közölte, hogy a jelenlegi szakértői becslések 2023-ra 3,2 százalékos, 2024-re 2,5 százalékos, míg 2025 egészére 2,1 százalékos fogyasztói árindexről szólnak.

A Federal Reserve az infláció elleni küzdelem részeként tavaly március óta mintegy 5 százalékponttal emelte az irányadó kamatszintet a jelenlegi 5,1 százalékra, ami utoljára 16 éve volt ilyen magas. Ezt hagyta most változatlanul, a további emelést kilátásba helyezve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?