A farokrészbe rejtett pokolgép tépte szét az Egyiptomban lezuhant orosz gépet

Moszkva |

<p>A gép farokrészében, a csomagtér túlméretezett poggyászoknak kialakított rekeszében elrejtett robbanószerkezet okozta az egyiptomi Sínai-félszigeten tavaly októberben lezuhant orosz utasszállító pusztulását - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap egy, a vizsgálatra rálátással rendelkező személyre hivatkozva.</p>

A lap szerint egyiptomi, orosz, francia és amerikai szakértők a szerencsétlenül járt Airbus A-321-es külső burkolatának megmaradt elemeit összeállítva jutottak erre a következtetésre. A pokolgépet valamivel az utolsó ülések mögött, mintegy két méterrel az utastér padlószintje alatt, bal oldalon helyezték el, a csomagok közé rejtve. Abban a rekeszben, amelyben rendszerint kerékpárt, állatketrecet, babakocsit és hasonló poggyászt szoktak szállítani.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a bombát a sarm-es-sejki reptéri kiszolgáló személyzet egy olyan tagja helyezhette el, aki a nem szabványos poggyászt szállította a géphez. A gép farokrészének leszakadásához vezető robbanás a felszállás után mintegy 22 perccel, több mint 10 kilométeres magasságban következett be. Szakértők szerint az utasok többségének halálát az erős légnyomáscsökkenés következtében fellépő sérülések és túlterhelés okozta.

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó járata 2015. október 31-én zuhant le fedélzetén 224 emberrel. Az egyiptomi vizsgálóbizottság mindeddig nem közölte hivatalosan a tragédia okát. A történtekre vonatkozó fő verziók egyike az, hogy terrorcselekmény történt. Az incidenst követően Moszkva leállította az Oroszország és Egyiptom közötti légiközlekedést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?