A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a hongkongi felhasználókról

A Facebook letiltotta a mianmari rohingja felkelőket

A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a felhasználóiról a hongkongi hatóságoknak - jelentette be hétfőn, egymástól függetlenül kiadott közleményében a két internetes közösségi médium.

A közlemény szerint egyáltalán nem adnak információkat sem a hongkongi kormányzattól, sem bármely hongkongi hatóságtól érkező megkeresésekre. A döntés mindaddig érvényben marad, amíg "nem születik újabb értékelés" a kínai parlament által nemrégiben elfogadott és amerikai megítélés szerint Hongkongra kényszerített új nemzetbiztonsági törvény következményeiről.

A kommünikében a Facebook kiemelte: döntésével lényegében azt a világban alkalmazott gyakorlatot követi, amely a felhasználókat érintő információkat kérő kormányzatokra vonatkozik. E gyakorlat szerint a kormányzatoktól kért információkat általában egyenként vizsgálják meg, és mérlegelik a helyi körülményeket, illetve az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi normák érvényesülését. Egyes esetekben azonban, amikor tartani lehet az emberi jogok megsértésétől vagy nem maradéktalan tiszteletben tartásától, a különböző médiumok meg szokták tagadni az információ-szolgáltatást.

A Facebook és a WhatsApp bejelentette: Hongkong esetében az emberi jogi aggodalmak miatt felfüggeszti még az egyedi esetek mérlegelését is. A két médium szerint nemcsak az új nemzetbiztonsági törvény "mély elemzésére" van szükség, hanem nemzetközi emberi jogi szakértők véleményének meghallgatására is.

A Facebook kiemelte a szólásszabadság jogának biztosítását, a WhatsApp pedig azt hangsúlyozta, hogy az embereknek joguk van az internetes magánbeszélgetéshez. "A bizalom megőrzése soha nem volt olyan fontos, mint manapság, és mi határozottan kitartunk amellett, hogy biztonságos magánbeszélgetéseket biztosítunk hongkongi felhasználóinknak is" - fogalmazott a WhatsApp.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?