A csehek 55 százaléka ellenzi a nyugdíjak lassúbb növekedéséről hozott kormányzati döntést

néni k

A csehek 55 százaléka ellenzi a nyugdíjak lassúbb növekedéséről hozott kormányzati döntést, 37 százalék egyetért a lépéssel, míg 7 százalék nem nyilvánított véleményt – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.

A kormány által kezdeményezett és a parlament két háza által éles viták után jóváhagyott nyugdíjtörvény-módosítást Petr Pavel államfő csütörtökön írta alá. A döntés következtében júniusban az eredetileg várt 1770 korona helyett csak 760 koronával emelkednek átlagosan a nyugdíjak.

A kormány lépését elsősorban a fiatalabbak támogatják, míg az idősek ellenzik. A 18 és 34 év közötti korosztályokban a nyugdíjak emelkedésének visszafogását mintegy 60 százalék támogatja – mondta Michael Bouška, a felmérést készítő NMS Market Research kutatója.

Az idősek körében éppen ellenkező a helyzet: a 65 éven felüliek között, tehát azok körében, akiket a mostani döntés konkrétan érint, csak a megkérdezettek 18 százaléka ért egyet a kormányzattal, míg 79 százalék elutasítja a lépést.

A felmérésben részt vevők 60 százaléka úgy véli, hogy a jelenlegi cseh nyugdíjrendszer hosszú távon nem tartható fenn, és mindenképpen módosításokra szorul. Az 55-64 éves korosztályban, amelynek tagjai nyugdíjazás előtt állnak, több mint harminc százalék nem látja egyértelműen biztosítottnak, hogy az állam a jövőben ki tudja fizetni a nekik járó nyugdíjakat. A 44 évnél fiatalabbak körében a megkérdezettek tíz százaléka bizalmatlan a cseh nyugdíjrendszer iránt.

Az eddig érvényes szabályozás szerint a múlt évi magas infláció következtében júniusban 11,5 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, most azonban várhatóan csak 2,3 százalékos lesz az emelés. Ez 15 milliárd koronával terheli meg az államkasszát, míg az eddig érvényes szabályozás szerint ez a tétel 34,4 milliárd koronát tenne ki.

A kormány szerint a nyugdíjemelés mérséklésére azért van szükség, hogy stabilizálhassák a közkiadásokat. Az állam az idén ezzel 19,4 milliárd koronát takarít meg. Az ellenzék szerint azonban a jobbközép kormány a döntéssel „meglopja” a lakosság védtelen, több mint hárommilliós csoportját. A törvénymódosítást és gyorsított eljárásos elfogadását alkotmányellenesnek tartják, és már bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak felülvizsgálatért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?